Eurovízió 2024: Joost Klein kizárása a főpróbáról és a versenyből

A holland Joost Klein nem vehetett részt az Eurovíziós Dalfesztivál főpróbáján, és most a versenyből való kizárása is megtörtént egy színfalak mögött történt incidens miatt.

Szombat este kerül sor az Eurovíziós Dalfesztivál idei döntőjére, amelynek előestéjén tartották a főpróbát. Azonban a Hollandiát képviselő Joost Klein nem állhatott színpadra, mivel a délután folyamán felfüggesztették egy incidens következtében. Az énekest végül kizárták a versenyből, miután állítólag szóban fenyegette meg csütörtök este a Malmőben rendezett produkció egyik női munkatársát, és egy fotós és az énekes között hevesebb nézeteltérés történt.

Az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) hivatalos közleményében megerősítette, hogy a közönségkedvenc énekest kizárták a versenyből, így nem vehet részt a fináléban. A svéd rendőrség kivizsgálta a panaszt, amelyet a produkció egyik női stábtagja tett, és az ügyet továbbították az ügyészségre. Az EBU közleménye szerint "Amíg a jogi eljárás lezajlik, nem lenne helyénvaló, hogy folytassa a versenyt". Az incidens részleteit nem hozták nyilvánosságra, de az EBU kijelentette, hogy zéró toleranciát alkalmaznak helytelen viselkedéssel szemben.

Az EBU és az AVROTROS, a holland műsorszolgáltató között is folynak tárgyalások. Az AVROTROS Instagram-oldalán kifejtette, hogy aránytalannak tartja a büntetést, és megdöbbent a döntésen, ígérve, hogy később több információval jönnek.

A BBC szerint felmerült a gyanú, hogy Klein konfliktusba került az izraeli delegációval, mivel Izrael részvétele ellentmondásokat váltott ki a gázai háborúban játszott szerepe miatt, és több tüntetés is zajlott ezzel kapcsolatban. Az izraeli énekesnőt az elődöntőben és a döntő főpróbáján is kifütyülte a közönség.

Joost Klein egy korábbi sajtótájékoztatón is felhívta magára a figyelmet, amikor az izraeli Eden Golant arról kérdezték, nem veszélyezteti-e a többi versenyző biztonságát a részvételével. A moderátor jelezte Golannak, hogy nem kötelező válaszolnia, de Klein közbeszólt, hogy "Miért nem?". Golan válaszában kiemelte, hogy az EBU biztonságos környezetet biztosít minden résztvevő számára.

A főpróbát a 37 résztvevő ország zsűrije figyelte, mivel az előadások befolyásolják a döntő pontozását. Mivel Klein nem énekelhetett élőben, az ítészek egy korábbi elődöntőben rögzített előadását tekintették meg.

Klein helyzete különösen érdekes volt, mivel Europapa című dalát sokan a verseny egyik esélyesének tartották. Az énekes a dalt szüleinek ajánlotta, akik gyermekkorában elhunytak, és ígéretet tett nekik, hogy egyszer szerepelni fog az Eurovíziós Dalfesztiválon. Most viszont nem állhat színpadra a szombati fináléban.

Az Eurovíziós Dalfesztivál körüli botrányok tovább gyűrűznek, hiszen a versenyzők egy része és a közönség továbbra is ellenzi Izrael részvételét. Kedden, az első elődöntő alkalmával Eric Saade, egy vendégelőadó, palesztin kendővel a csuklóján lépett színpadra, amit az EBU elítélt, míg Saade azzal érvelt, hogy miért ne vihetné be a kultúráját a műsorba.

A holland énekes jelen volt a zászlós bevonulás próbáján, tehát valószínűleg az EBU csak azután döntött arról, hogy Klein nem léphet fel a próbán. A jelenlévő sajtó munkatársaknak WhatsApp körüzenetben azt írták: "Jelenleg vizsgáljuk a holland énekessel kapcsolatos incidenst. További értesítésig nem tart próbát. Jelenleg nincs további kommentárunk, és a kellő időben értesíteni fogunk mindenkit e fejleményekről" - írja a Wiwibloggs.

Az esti döntőn így 25 fellépő produkcióját lehet megtekinteni, Kimarad viszont Klein „Europapa” című szerzeménye, amelyet a verseny egyik favoritjának tartottak. Az eurodisco hangzásvilágát és a Bundesliga frizuráit megidéző, a kritikusok szerint az „olyan rossz, hogy csak szeretni lehet” stílusú produkció a középdöntőből megtekinthető, így mindenki eldöntheti, sajnálni kell-e a kizárást.

Pletykák szerint Joost megütött valakit, de ezt semmilyen hivatalos forrás nem erősítette meg. Az interneten rengetegen kampányolnak azért, hogy Joost újra versenyben lehessen, de ha az EBU nem változtatja meg a döntését, akkor a 68. Eurovíziós Dalfesztivál nagydöntőjében 25 résztvevő dal lesz.