Miközben Esztergomban kétnapos kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz és a KDNP, a város búbánatvölgyi részében hatalmas robbanás történt szerdán kora este. A detonációban egy rendőr is életét veszítette, és többen súlyosan megsérültek.

Bár a környéket 300 méteres körzetben hermetikusan lezárták a terrorelhárítók egységei, a helyzet súlyosságára enged következtetni, hogy több környékbeli kórházban is ágyakat tettek szabaddá, és mindenkit berendeltek a sürgősségi osztályra.

Állítólag egy ott lakó férfi folyamatosan robbantással fenyegetőzött, az egész házát felöntötte benzinnel. Információink szerint régóta a hatóságok látókörében volt, és a nap folyamán is már kivonultak hozzá a rendőrök. Később a protokollnak megfelelően a TEK túsztárgyalója próbálta lebeszélni szándékáról az egyre agresszívabb embert, ám láthatóan nem járt sikerrel. Úgy tudni, hogy ő a robbantás vétlen áldozata, de az elkövető is életét vesztette. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés és terrorcselekmény gyanúja miatt indított eljárást.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán