Szakértői véleményt ismertetett a bíróság.
A Fidesz ifjúsági szervezetének volt hódmezővásárhelyi alelnökét azzal vádolják, hogy három éve jelentős mennyiségű marihuánát termesztetett egyik ismerőse tanyáján. A vádirat szerint a drog eladásából akarta fedezni a háza felújítását. Tettéért akár öt évet is kaphat - számolt be az esetről az RTL Híradó.
A rendőrök 2021 nyarán számolták fel Hódmezővásárhely közelében az ültetvényt, ahol több mint 300 tő indiai kendert és szárított marihuánát találtak. Az ügy azért is keltett nagyobb figyelmet, mert a férfi a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas helyi alelnöke volt, erről kormányinfón is kérdezték a kancelláriaminisztert, de Gulyás Gergely akkor azt mondta, nincs információja az illetőről.
A férfi mindent beismert a rendőrségen, az alelnökségről lemondott, szabadlábon várhatta a tárgyalást. A bíró hétfőn a védelem magánszakértői véleményét olvasta fel, eszerint nem volt teljesen beszámítható.
Az elmeműködés kóros állapotában, személyiségzavarban szenvedett, ami enyhe fokban korlátozta őt abban, hogy a cselekménye következményeit felismerje, vagy abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék
– olvasta fel a bíró.
A szakértő arra is kitért, hogy a férfi rendszeresen drogozott és ivott.
Mentális zavara neuraszténiás tünetekben nyilvánul meg, tehát folyamatosan, családi konfliktusok kapcsán elkerülő, elhárító magatartás kialakulása jellemezte. Mindezek miatt az alkoholt és a kábítószert is terápiás célzattal használta
– tette hozzá a szakértői véleményt olvasva a bíró.
A férfi hétfőn nem tett vallomást, a tárgyalás májusban folytatódik. Ha bűnösnek találják, jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelem miatt legkevesebb öt év börtönre számíthat.