Ha végigsétálunk a Bálna épületén, rögtön érezzük, hogy ez egy nem mindennapi vásár. Annyi féle-fajta képzőművészeti ágazat képviselteti magát, hogy megszámolni is nehéz. Ráadásul jóval túlmutat egy művészeti vásáron, kultúra- és szemléletformáló platform kíván lenni, amely olyan témákra hívja fel a figyelmet, mint a nők vagy a romák helyzete. 

Négy kontinens harminc országából mintegy száz művészeti galéria, intézmény és egyéb kiállító mutatkozik be

– összegezte az adatokat az Art Market Budapest (AMB) alapító igazgatója. Ledényi Attila kiemelte az erős távol-keleti jelenlétet: egyaránt érkeztek galériák Dél-Koreából, Kínából és Japánból.

A koreaiak még egy mesterséges művész munkáit is elhozták, Lee Ruji a kiállításon szereplő fizikai műalkotások által inspirált kiterjesztett valóság, azaz AR-műveket készít. Ő maga ugyan nem élő személy, de egy élő személy által "életre hívott" alkotó, 'aki' Blender grafikai programmal dolgozik. 1993-ban 'született' és férfi. Mindez persze fantázia, de a program valóban készít műveket. A mostani kiállításra a hús-vér kiállítótársaitól kapott kulcsszavak alapján alkotott meg anyagokat.

Ugyancsak koreai a címűnkben jelzett másik furcsaság: a porcelánból készült csiklók. Kim Jün-áh sorozatában a társadalmi szerepek változásán keres ironikus módon fogást. Leselejtezett ruhákat gyűjt, amelyeket aztán porcelánba áztat, majd kiéget. A magát inkább humanistaként mintsem feministaként meghatározó művész szerint az eldobott ruhák, rongyok emberi történeteket hordoznak, amelyeket az égetéssel egyszerre tüntet el és örökít meg.

A 2011-ben létrejött AMB olyan egyedülálló művészeti kompozíciót mutat be Budapesten, amely kiemelten kezeli az újszerű, inspiráló művészeti tartalmakat, a jövő épp most felemelkedő sztárjait, olyan friss művészeti inspirációkra épít, amelyek épp annyira táplálkozhatnak a feltörekvő régiók – kiemelten a poszt-kommunista kelet-európai országok –, mint a fejlett Nyugat új, progresszív generációjának művészetéből vagy más kontinensek Európában kevéssé felfedezett művészeti választékából.

Az évente növekvő, 30 ezer körüli látogatót számláló nemzetközi közönség egyértelművé tette, hogy a művészeti világnak és a széles közönségnek egyaránt igénye van egy ilyen különleges művészeti platformra, amely friss impulzusokkal szolgál a globális művészeti színtér számára.

Az AMB egyik alappillére teret biztosítani és kiemelt figyelmet fordítani olyan művészeti szereplők és produkciók bemutatására, amelyek nem, vagy csak kevéssé kapják meg az általuk képviselt színvonal által kiérdemelt figyelmet, és amelyek inspirációként szolgálhatnak a szélesebb művészeti közeg számára. A vásár kiemelt szereplője ezúttal nem egy díszvendég ország, hanem a kortárs roma képzőművészet. Kísérőeseménye SHUKAR.T néven a roma alkotókat állítja a figyelem középpontjába, szakmai, társművészeti és társasági rendezvényekkel közvetlenül is hozzáférhetővé téve a kortárs roma kulturális értékeket és az azokat létrehozó alkotókat. 

A Bálna második emeletét idén teljes egészében az AMB fotóművészeti szekciójaként létrejött Art Photo Budapest foglalja el, amely a régió egyetlen fotóművészeti vására. A rendezvényhez Inside Art néven művészeti és műtárgypiaci konferencia is csatlakozik, és amikor ott jártunk, éppen Farkas Franciska tartott felolvasóestet. Szóval a kínálat tényleg eklektikus, mindenki megtalálhatja az őt érdeklő dolgokat. A punciktól a robotokig.

Fotó: Wolfy