A háború okozta pénzügyi nehézségek, az európai energiaválság és a nemzetközi gazdasági problémák ellenére is sikerült kezelni a helyzetet Zalaegerszegen, így - más városokkal ellentétben - nyitva maradt és marad a színház, a bábszínház és az uszoda, volt Egerszeg Fesztivál, volt kvártélyházi szabadtéri nyári színház, működött az AquaCity, a városi strandfürdő és a gébárti tóstrand, rendeztek jótékonysági családi napot az AquaCityben, megtartották a Vadpörkölt és Bor Fesztivált és lesz Egerszegi Advent is, méghozzá újra jégpályával és egyéb újdonságokkal december 1-től

– mondta elöljáróban Balaicz Zoltán, a város polgármestere.

Hozzátette, az önkormányzat, látva az európai energiaválság negatív következményeit, lényegesen csökkenteni akarta a város energiafüggőségét. Megszorítások helyett előre menekültek, és számos energiahatékonysági fejlesztést valósítottak és valósítanak még meg.

Már 2014 és 2022 között 76 önkormányzati, illetve egyéb középület energetikai modernizálására került sor 18 milliárd forint önkormányzati, állami, valamint Európai Uniós forrásból. Ezzel eddig évente 300 millió forintot spóroltak (8 évet figyelembe véve ez több mint 2 milliárd forint), ennyit nem kellett kifizetniük az érintett épületek fűtésére és világítására. Ez a folyamat nem áll meg, számos további zalaegerszegi épület energetikai felújítását, átalakítását és modernizálását (nyílászárók cseréjét, napelemek elhelyezését, energiatakarékos világítást, új kazánok üzembe helyezése, külső hőszigetelést stb.) valósítják meg pontosan azért, hogy az előttünk álló évtizedekben jóval kevesebb energiát, gázt és áramot kelljen ezekben az ingatlanokban felhasználni.

A lakosságot is szerették volna segíteni, ezért a rászorulóknak gázár támogatási és villamosenergiaár támogatási programot dolgoztak ki.

A támogatás azokat a családokat célozza, akiknél a lakásuk/házuk adottságai (pl. régebbi, szigeteletlen, nem korszerű fűtésrendszerű épületek) miatt az államilag támogatott rezsiköltség fölé emelkedett a fogyasztásuk, de ez a jövedelmi viszonyaik miatt súlyos teher számukra. A támogatás összege gázár támogatás esetén legfeljebb havi 15.000 Ft, villamosenergiaár támogatás esetén legfeljebb havi 5.000 Ft.

Ez év tavaszán elindították Zalaegerszegen az ingyenes lakossági energiatakarékos égőcsere programot, szeptemberben pedig elkezdik az ugyancsak ingyenes társasházi energiatakarékos égőcsere programot is.

Év elejétől újabb energiahatékonysági fejlesztésekbe kezdtek, ezek között önkormányzati épületek hőszigetelése, világítástechnikai modernizációk, energiatakarékos fényforrások használata, kazáncserék, fűtéskorszerűsítés, napelemes rendszerek kiépítése egyaránt megtalálható volt. A várható megtakarítás 40-50 százalék is lehet, vélekedett a polgármester. Így – miközben fejlesztéseket hajtanak végre - meg tudják őrizni az önkormányzat működőképességét, a költségvetés egyensúlyát és az 1800 önkormányzati dolgozó álláshelyét, béreik és járulékaik fedezetét.

A városvezető részletesen beszámolt arról, hogy az energiafüggetlenség jegyében, milyen fejlesztéseket valósítottak meg 2023-ban.

- Megtörtént a kazáncsere az idősek otthonában, saját kondenzációs kazánt építettek ki a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, ahol így a fűtéskorszerűsítés is megoldódott. Fűtéskorszerűsítés történt az Apáczai Csere János Művelődési Központban is, ahol lehetővé tettük az egyes használó szervezetek által fogyasztott energia külön mérhetőségét. A Keresztury Dezső Városi Művelődési Központban kicseréltük a világítótesteket, összesen 280 darabot. A régi lámpatestek fogyasztása 432 W volt, az újak fogyasztása 192 W.  A Göcseji Falumúzeum fogadóépületében 50 darab világítótestet korszerűsítettünk, a Göcseji Múzeumban a Kisfaludy Strobl Zsigmond kiállítótér világítását modernizáltuk.  Ami a bölcsődéket és óvodákat illeti: 13 óvodában és 4 bölcsődében 289 armatúrát és 1931 fénycsövet cseréltünk le energiatakarékos LED izzókra. Fűtésrekonstrukció zajlik a Kis utcai bölcsődében és óvodában, valamint a Zalaegerszegi Gazdasági Ellátó Szervezetben. A sportra is figyelünk. Az Ifjúsági és Sportcentrumban 294, az Ostoros Károly Csarnokban 116, a bokszteremben 20, a modellező klubban 50, összesen tehát 480 fénycsövet cseréltünk ki. Megvalósult ZTE Tenisz Klub épületének fűtéskorszerűsítése, a sátor belső világításának modernizációja, a judo terem világításának korszerűsítése. A ZTE FC-vel együttműködve, TAO forrásból napelemes rendszer kiépítésére törekszünk a stadion energiaköltségeinek kiváltására

– sorolta Balaicz Zoltán.

Integrált Szoftveralapú Épületüzemeltetési Áttekintő Rendszer beszerzésével olyan áttekinthető informatikai rendszer kiépítésére törekszenek, amely minden önkormányzati intézmény fogyasztását leköveti, rendszerezi és kategorizálja. A polgármesteri hivatalban lámpatesteket cseréltek, a Vásárcsarnokban 41 lámpatestet korszerűsítettek. Épületgépészeti korszerűsítés volt az egykori nyomda épületében.

Jelenleg 18 intézményben zajlik napelemes rendszer kiépítése.

Ezek közé tartozik az Idősek Otthona, a Kis utcai Óvoda, a Tipegő Bölcsőde, a bölcsődei konyha, a sportlőtér, a vásárcsarnok, a sportcentrum, a Radnóti utcai Óvoda, a Mikes utcai Óvoda, a Napsugár utcai Óvoda, a Napsugár utcai Bölcsőde, az Űrhajós utcai Óvoda, az Űrhajós utcai Bölcsőde, a Kosztolányi téri Óvoda, a Csillagközi Óvoda, a ZTV Kossuth utcai épülete, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ és a Kodály utcai Óvoda.

Mindemellett hosszabb távon, a következő években, nagyobb szabású energetikai beruházásokat is megvalósítanak, melyekre már a támogatást/pályázatot is elnyerték (állami támogatás, Modern Városok Program, EU-s források: KEHOP, Top Plusz):

Elkészült a Széchenyi István Technikum energetikai modernizációja, hamarosan a Deák Ferenc Technikumé is. Rövidesen befejeződik az Apáczai Csere János Művelődési Központ tornacsarnokának felújítása és a Zala Megyei Rendőrfőkapitányság épületnek energetikai modernizációja. Még idén útnak indítják a Városgazdálkodási Kft. irodaházának felújítását teljes energetikai modernizációval. Az Európai Uniós TOP Plusz Program további fejlesztéseket is tartalmaz: így a Tipegő Bölcsőde, a Bazitai óvoda, a Ságodi óvoda, a Kosztolányi téri óvoda, az Űrhajós utcai óvoda és a Napsugár utcai óvoda, továbbá a Kölcsey utcai, a Mátyás király utcai és a Gazdaság utcai orvosi rendelő felújítását teljes energetikai modernizációval.

A cél az, hogy Zalaegerszeg polgárai az energiaválságból és annak kezeléséből lehetőleg a legkevesebbet, vagy szinte semmit ne érzékeljenek

– zárta beszámolóját Balaicz Zoltán.

 Fotó: Zalaegerszeg.hu