Bujáki gyilkosság: vádemelés várható

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 33 éves férfivel szemben, aki tavaly áprilisban meggyilkolt, és elásott egy vele egykorú másik férfit Bujákon.

A gyanú szerint a két férfi ugyanazt a nőt szerette, és a minősített emberöléssel gyanúsított férfi a szerelme élettársát ölte meg. A Nógrád Vármegyei Főügyészség tájékoztatása alapján az áldozatot többször is megszúrták egy éles eszközzel, majd fejbe vágták egy ásóval, ami következtében a helyszínen életét vesztette. Az elkövető ezután kifosztotta, és elásta az áldozatát egy erdős területen, Buják közelében.

Az előre kitervelt emberöléssel és kifosztással vádolt férfi beismerte tettét. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást, és vádemelési javaslattal továbbította az ügy iratait az ügyészségnek.