„Apukája valahonnan odafentről igenis vigyáz rá”
Sajnos még egy fiatal, életerős rendőr sem legyőzhetetlen. Állhat mögötte a legkitartóbb család, a legszeretőbb feleség és gyermek, a legszentebb baráti összefogás, közös imák, de eljöhet az a pillanat, amikor már ők sem képesek megvédeni attól, amit rámért a sors.
Nincs senki, aki megértené a kór okozta tragédia hátterét, vagy aki képes lenne elmagyarázni az alig hétéves Marcinak, miért és hova költözött imádott édesapja. Azonban talán a tudat, hogy apukája valahonnan odafentről vigyáz rá, segíthet a krízis átvészelésében. Ott van mellette a sétákon, a horgászatokon, segít tartani a botot, épp mint régen, és fogja a kezét, megérti a félelmeit.
Fontos, hogy az emléke megmaradjon, és segítsék minél többen ezt a csöppséget, hogy mindig olyannak lássa az apukáját, ahogy születésétől fogva láthatta. Hogy ott legyen vele örömben és bajban, és nézhessen a szemébe néha a könnyek falain át. Ha látja, hogy mennyien szeretik és támogatják, biztos lehet benne, hogy remek vér csörgedezik az ereiben. Ha pedig maga is a rendőri hivatás mellett dönt, az nem lesz véletlen. Bizonyosan méltó lesz édesapja rövidre mért szolgálatához, és ott is vigyáz majd rá.
