A Bűn és bűnhődés színpadi adaptációja az Örkény Színházban

Hat nő, arcukat színes símaszkok fedi, a színpad elején állnak, emlékeztetve a Pussy Riot orosz aktivista csoportra. Az Örkény Színház előadása erős rendezői gesztust tesz azzal, hogy a női kórust főszereplővé emeli, ám ez a gesztus kihasználatlan marad.

A színpadkép és a jelmezek egyszerűségre törekednek, a csupasz fekete falak és a színészek fekete öltözéke mellett csak a füst és a háttérben összegyűrt neonszínű fólia tűnik fel. Az előadásban a színészek az Örkény Színház logójával ellátott pulcsikban jelennek meg, ami arra emlékeztet, hogy a színházban vagyunk.

Gáspár Ildikó adaptációja hűen követi Dosztojevszkij regényének cselekményét, a kórus pedig a görög drámák hagyományait idézve segíti az előadás ritmusának fenntartását. A kórus tagjai, akik a szerepükből kilépve válnak külső szemlélőkké, hol narrációt, hol belső hangot adnak.

A rendezői szándék azonban nem hatol mélyre az érzelmekbe, a Pussy Riot-maszkok viselése inkább csak üres tisztelgésnek tűnik. Gáspár Ildikó szövege modernizál, Ari-Nagy Barbara dramaturgja pedig rövidít, de a darab nem aktualizál, és nem is butít le.

Polgár Csaba Raszkolnyikovként a naiv gyerekkor és az érett középkor között ingadozik, ezzel fokozva a tragédiát. A zálogos nő háza előtt állva, zacskóval a kezében, Raszkolnyikov elköveti a bűnt, a színpadot pedig egy neonszínű tudatállapot borítja be, amely a második felvonásra már az egész teret beborítja.

A darabban Szaplonczay Mária Szonya szerepében, Kókai Tünde, Terhes Sándor, Hajduk Károly, Borsi-Balogh Máté és mások is fontos szerepet töltenek be. A gyerekszereplők, Marmeladov és felesége, valamint Mácsai Pál Porfirij rendőrbírója is megelevenedik a színpadon.

Az előadás végén Gáspár Ildikó levágja a regény epilógusát, így Raszkolnyikov nem jut el Szibériába, és a katarzis elmarad. Az előadás, bár színházi élményként hamar elfárad, mégis pótolja a magyar nyelvű hangoskönyv hiányát.

Kritikánk a Bűn és bűnhődés április 7-i előadásáról készült.