A Vénusz: A szépség istennője és a poklok pokla

A Naprendszer második bolygója, a Vénusz, a római szépség és szerelem istennőjéről kapta a nevét, de a valóságban a felszínén életellenes körülmények uralkodnak. Az Index cikksorozatának következő részében a Vénusz rejtélyeit és ellentmondásait fedezzük fel.

A Vénusz a Naprendszer egyetlen női alakról elnevezett bolygója, és bár távolról gyönyörűnek tűnik, közelebbről megvizsgálva a felszínén pokoli körülmények uralkodnak. A Földről nézve a Vénusz az egyik legfényesebb égitest, csak a Hold világít nála erősebben az éjszakai égbolton. A bolygó a múltban a tájékozódásban is segítséget nyújtott az embereknek, ezért kapta az Esthajnalcsillag nevet, bár tudományos szempontból természetesen nem csillagról, hanem bolygóról van szó. A Vénusz mérete és tömege is hasonló a Földéhez, ezért gyakran emlegetik a Föld gonosz ikertestvérének.

A Vénusz felszínét vulkánok ezrei, völgyek és magas hegyek borítják, köztük az Ishtar Terra és az Aphrodite Terra nevű területekkel. A bolygó légköre szén-dioxidból áll, és a légköri nyomás a felszínen a Földén mérhető érték 92-szerese. A Vénusz a Naprendszer legforróbb bolygója, a hőmérséklet elérheti az akár 470 Celsius-fokot is. A bolygó felszínét vastag felhőréteg takarja, ami a Naptól érkező fény nagy részét visszaveri, így a felszín rosszul megvilágított.

A Vénusz forgása ellentétes a Földével, így a Nap a bolygón nyugaton kel és keleten nyugszik. Egy nap a Vénuszon 243 földi napnak felel meg, és a bolygó egy év alatt (225 földi nap) kerüli meg a Napot. A Vénusz holdakkal sem rendelkezik, csak egy aszteroida kering körülötte, ami idővel elhagyja a bolygót. Évszakok sem alakulnak ki, mivel a bolygó forgástengelye csak három fokot dől. Ha a Vénuszról eltűnnének az üvegházhatású gázok, a hőmérsékletek és viszonyok hasonlóak lennének a Földéhez, de ez valószínűtlen, így a bolygó továbbra is életellenes marad.