Alice Munro kanadai írónő életének 92. évében elhunyt

Hétfő este elhunyt Alice Munro, a neves kanadai írónő, aki 92 éves korában egy Port Hope-i idősek otthonában távozott az élők sorából. Halálának pontos okáról még nincsenek információk, de ismert volt, hogy az írónő már legalább egy évtizede küzdött a demenciával.

Alice Munro 1931-ben látta meg a napvilágot Ontario állam Wingham nevű városában, ahol családja róka- és baromfitenyésztéssel foglalkozott. A nagy gazdasági válság idején a túlélésért küzdöttek. Az írónő az első férje után vette fel a Munro nevet, és első kislánya születése után nem sokkal kezdett el novellákat írni. Az irodalmi Nobel-díj indoklásában is említették, hogy "a műfaj királynője, kortárs novella mestere" volt, Cynthia Ozick amerikai írónő pedig a "kanadai Csehovként" utalt rá. Munro műveiben gyakran a hétköznapi emberek és azok érzelmi világa került előtérbe.

Munro ugyan sikerült ösztöndíjat kapnia, csak két évig járt egyetemre, utána első férjével Vancouverbe költözött. Családanyaként akkor szakított időt az írásra, amikor lányai éppen aludtak, és állítása szerint azért nem fogott hosszabb történetekbe, mert nem tudott sokáig az írásra koncentrálni. 1963-ban az akkori férjével együtt könyvesboltot nyitottak Victoria városában, amely máig működik. Az írónő élete során elvált, majd újra férjhez ment, de második férje 2013-ban elhunyt.

Munro első novelláskötete, a "Boldog árnyak tánca" 1968-ban jelent meg, és rögtön elnyerte a legrangosabb kanadai irodalmi elismerést, a főkormányzó díját. Művei elismerést szereztek neki olyan kiváló írók körében, mint Margaret Atwood, Salman Rushdie és Jonathan Franzen. A hetvenes években sok változás történt az életében: válása után, 1973-ban visszaköltözött Winghambe, 1976-ban újra férjhez ment, 1977-ben pedig megjelent első novellája a New Yorkerben, majd későbbiekben olyan lapokban is publikált, mint a Paris Review és az Atlantic Monthly. 2009-ben a Nemzetközi Man Booker díjat vehette át, és 2013-ban – mint a tizenharmadik nő – megkapta az irodalmi Nobel-díjat is. Ekkor egészségi állapota már nem tette lehetővé számára, hogy személyesen vegye át a kitüntetést.

Munro több mint tíz évvel ezelőtt, még a demenciájának diagnosztizálása előtt tervezte a visszavonulását. Akkor már több mint egy évtizede nem jelent meg új könyve, és egy szívműtéten is túl volt. Utolsó novelláskötete, a 2012-es "Dear Life" négy önéletrajzi ihletésű írást tartalmazott. Művei magyarul is olvashatók, többek között a Park Kiadó gondozásában jelentek meg, mint az "Egy jóravaló nő szerelme", "Asszonyok, lányok élete", "Szeret, nem szeret", "Csend, vétkek, szenvedély", "Mennyi boldogság!", "Drága élet", "Kilátás a Várszikláról", "Ifjúkori barátnőm" és "A Jupiter holdjai" című kötetek.

A "Szeret, nem szeret" egyik novellájából 2007-ben nagy sikerű film készült "Egyre távolabb" címmel Sarah Polley rendezésében és Julie Christie főszereplésével. Az alkotást két Oscar-jelöléssel és a legjobb női főszereplőnek járó Golden Globe-díjjal jutalmazták. 2013-ban a kötet címadó novellájából készült film Liza Johnson rendezésében, 2016-ban pedig Cannes-ban mutatták be a Pedro Almodóvar rendezte "Julieta" című filmet, a "Csend, vétkek, szenvedély" című kötet egyik novellájának adaptációját.

Munro 2009-ben nyilvánosságra hozta, hogy szívműtétje volt és rákkezelést is kapott, a Nobel-díjat sem tudta személyesen átvenni egészségi állapota miatt. Az író több mint hat évtizeden át vizsgálta a mindennapi életet a novelláiban, és munkásságát az irodalmi mainstream által többnyire mellőzött témák tették ki.