Újabb földrengés rázta meg a Campi Flegrei környékét

A délolaszországi szupervulkán, a Campi Flegrei közelében újabb földrengés történt, amelynek hatásai Nápolyban is érzékelhetőek voltak.

Szombaton hajnalban, helyi idő szerint 5 óra 44 perckor 3,9-es erősségű földmozgást észleltek a Campi Flegrei vidékén, melynek epicentruma a Bacoli település melletti tengeröbölben, 3 kilométeres mélységben helyezkedett el. A rengés Nápoly központjában is érezhető volt, ami aggodalmat keltett a lakosság körében.

Bacoli polgármestere, Josi Gerardo Della Ragione szerint ez volt az egyik legerősebb földrengés azóta, hogy a szeizmikus aktivitás újra fokozódott a térségben. A polgármester elmondása szerint bár a rengés erős volt és sokan megijedtek, károkról vagy sérülésekről nincs információ. A helyzetet folyamatosan monitorozzák, és kapcsolatban állnak az Országos Geofizikai és Vulkanológiai Intézettel.

A Campi Flegrei területén, ahol az utolsó ismert vulkánkitörés 1538-ban történt, az elmúlt negyven évben nem tapasztaltak ilyen gyakori földmozgásokat. A terület egy szupervulkán felett helyezkedik el, amely számos kráterből és gejzírből álló komplexumot foglal magában.

Harangi Szabolcs, az ELTE vulkanológia tanszékének tanára a Tűzhányó blogon szeptemberben figyelmeztetett arra, hogy a Campi Flegrei jelentheti a nagyobb vulkáni veszélyt a Nápolyi-öbölben élők számára, nem pedig a híres Vezúv. A földrengésrajok és a felszínemelkedés azt jelzik, hogy a térségben előbb vagy utóbb vulkánkitörés várható.