Varga Mihály: Az erős bankrendszer hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez

A magyar gazdaság stabilitását a teljes foglalkoztatás, a magas beruházási ráta, az államadósság csökkentése és az erős bankrendszer adja, amely hozzájárulhat a következő évek gazdasági növekedéséhez – jelentette ki Varga Mihály az OTP Bank éves közgyűlésén a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint.

Varga Mihály, a pénzügyminiszter kiemelte, hogy a hazai bankrendszer a válságok után is tőkeerős maradt, és a hitelezés növelésével jelentősen hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez. A miniszter a gazdaság stabil alapját képező elemek közé sorolta az elmúlt négy év során rekordszinten tartott foglalkoztatási adatokat és a magas beruházási rátát.

A költségvetési hiányt idén 4,5 százalékra, majd a következő években fokozatosan 3 százalék alá szorítjuk, az államadósságot pedig továbbra is csökkenő pályán tartjuk – mondta Varga Mihály, hozzátéve, hogy a lakosság részarányát az adósságfinanszírozásban 3 százalékról 20 százalék fölé növelte a kormány, a devizaadósság arányát pedig 50 százalékról 30 százalék alá javította. Emellett kiemelte, hogy a kamatkiadások háromnegyed része ma már nem külföldre, hanem belföldi szereplőkhöz kerül.

A magyar gazdaság teljesítménye ma 5 százalékkal haladja meg a világjárvány előtti szintet, jelentősen meghaladva az uniós átlagot, 2025-re pedig az IMF szerint a negyedik, az Európai Bizottság szerint pedig a 2. leggyorsabban növekvő gazdaság lehet a magyar az uniós rangsorban – fogalmazott a tárcavezető. A pénzügyminiszter szerint ma minden feltétel adott ahhoz Magyarországon, hogy stabil, ellenálló, és a növekvő piaci igényekre gyorsan reagáló bankrendszer működjön.

„A tőkemegfelelési és likviditási mutatók bőven meghaladják a törvény által meghatározott mértéket, a nem teljesítő hitelek aránya pedig ma már szintén tartósan alacsony” – hangsúlyozta Varga Mihály a minisztériumi közlemény szerint.

Az OTP Bank éves közgyűlésén Csányi Sándor elnök-vezérigazgató bejelentette, hogy a bank történetének legnagyobb felvásárlására készül, vételi ajánlatot tett egy uniós országban működő bankra, ahol az OTP-nek korábban nem volt érdekeltsége. Csányi kiemelte, hogy a társaság öt országban piacvezető, és a csoportszintű eredmény 64 százaléka az OTP külföldi érdekeltségeiből származott 2023-ban, ami jelentősen javítja a bankcsoport kockázatviselő képességét.

A közgyűlésen elfogadott határozat alapján a 2023-as anyavállalati mérleget 654,988 milliárd forint adózás utáni eredménnyel állapították meg, ebből 65,499 milliárd forint jut általános tartalékképzésére az osztalékfizetés mellett. Az osztalék mértéke részvényenként 535,71 forint, a kifizetés 2024. június 3-án kezdődik. Az OTP Bank Nyrt. 2023-as, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített beszámolóját is elfogadták, 990,459 milliárd forint konszolidált adózás utáni és 1008,583 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredménnyel. A részvényesek jóváhagyták, hogy az OTP igazgatósága a továbbiakban is vásároljon saját részvényeket.