Egy milliárd forintos Ferrari F40-est tört össze egy fiatal sofőr

A Mechatronik luxusautó-kereskedés 24 éves alkalmazottja egy alagútban szenvedett balesetet, amikor összetörte a cég egyik Ferrari F40-es modelljét, melynek értéke meghaladja az egymilliárd forintot.

A baleset Németországban, Böblingenben történt, amikor a sofőr a "Motorworld" nevű helyszínre tartott. A sofőrt a baleset után kórházban megvizsgálták, és szerencsére nem sérült meg. A rendőrség még nem adott tájékoztatást a baleset okáról, így egyelőre nem tudni, hogy vezetői hiba, gyorshajtás vagy műszaki hiba áll-e a háttérben.

A Ferrari F40-es modellje az autókereskedés által közzétett képek alapján komoly ütést szenvedett, de a szakértők szerint az autó teljesen helyreállítható lesz. Az autót az interneten hirdették eladásra, az első forgalomba helyezése 1990. áprilisban történt, és mindössze 21 ezer kilométert futott. A hirdetés szerinti ára 2,99 millió euró, ami több mint egymilliárd forintot jelent.