Orbán Viktor a kínai köztévében nyilatkozott

Félórás interjúban beszélt Orbán Viktor a kínai köztelevíziónak, ahol többek között a Budapest-Belgrád vasútvonalról, a háborúról és Magyarország soros EU-elnökségéről is szót ejtett.

Orbán Viktor a beszélgetés során kiemelte, hogy Magyarország egy ősi nemzet, amelynek fontos a keleti gyökereit megőrizni, és ezért a keletről érkező látogatók, különösen a többezeréves kínai civilizációból érkezők számára, a látogatás érzelmi töltettel is bír. A magyar miniszterelnök Hszi Csin-ping kínai államfőt a világ egyik legerősebb vezetőjeként méltatta, hozzátéve, hogy mindketten falusi származásúak, és hogy a két népet az köti össze, hogy „mi magyarok keletről jöttünk, és az eredet nagyon fontos a számunkra”.

A háborúról szólva Orbán hangsúlyozta, hogy Kína és Magyarország soha nem támogatta a háborút, mivel az rossz dolgokat hoz az embereknek, és reméli, hogy Kína fontos béketeremtő szerepet fog betölteni a jövőben. A gazdaság terén a miniszterelnök Kína domináns szerepét emelte ki az elektromobilitás, az IT és a vasútfejlesztés területein, és megjegyezte, hogy Magyarország szeretné a legjobbat kapni, példaként említve a 2026-ra elkészülő Budapest-Belgrád vasútvonalat, amelyet Orbán biztos abban, hogy elkészül, és meghívta a riportert, hogy együtt ünnepeljék meg a megnyitást.

Orbán Viktor a keleti nyitás politikáját is érintette, amely szerint Kínát lehetőségnek kell tekinteni, nem pedig kockázatnak vagy fenyegetésnek. Ebben az összefüggésben említette, hogy Magyarország több kínai céget csábít az országba, hogy itt építsék fel gyáraikat, kihasználva a magyar szakmunkaerőt, és példaként hozta fel a debreceni CATL akkumulátorgyártó üzemet.

A magyar miniszterelnök kifejtette, hogy az ország nyitott az együttműködésre, és bízik a kínai partnerekben, hangsúlyozva, hogy Magyarország egy 10 milliós ország, de egy több mint 400 millió fős közösséghez tartozik, így aki Magyarországon fektet be, az Európában fektet be. Orbán Viktor a soron következő EU-elnökség kapcsán arról beszélt, hogy megpróbálja majd meggyőzni az unió Kínával szemben szkeptikus tagországait, hogy az ázsiai országot lehetőségként kell kezelni, és célja lesz a Kínával szembeni viszony javítása, valamint a Kína és az Európai Unió közti kereskedelmi kapcsolatok javítása lesz az egyik feladata a féléves uniós elnökség alatt.

A futball iránti szenvedélyéről szólva Orbán azt mondta, hogy a futball lényege hasonló a politikáéhoz, hiszen mindkettő előre gondolkodást és látást igényel, és a magyarok azért játszhattak kétszer is vb-döntőt, mert képesek rá, hogy megmondják, hol lesz a labda a következő pillanatban.

A két vezető és házastársaik együtt ebédeltek a Mol-torony tetején lévő Virtu étteremben, ahol Orbán Budapest történetéről, fejlődéséről, átalakulásáról és jövőbeli terveiről mesélt, kiemelve a kínai vállalatok jelentős hozzájárulását Magyarország gazdasági fejlődéséhez. Hszi Csin-ping megköszönte a szívélyes meghívást és az átgondolt szervezést, elismerve Budapest történelmi hagyományait és a városban tapasztalt friss életerőt, amely mély benyomást tett rá. A búcsúebéd során a két vezető őszinte megbeszélést folytatott a gazdasági növekedéssel és a vezetői filozófiával kapcsolatos tapasztalataikról, véleményt cseréltek fontos közös érdekű kérdésekről, és számos megállapodásra is jutottak. Hszi beszélt a Kínai Kommunista Párt évszázados történetéről és a pártvezetés, valamint az államirányítás fontos filozófiáiról, rámutatva, hogy a KKP egy néhány tucat tagot számláló kis pártból nagy párttá nőtte ki magát, és ma már több mint 98 millió tagja van. Zárásképp arról beszélt, hogy várakozással tekint az Orbánnal való szoros kapcsolattartás és a közös munka elé.

A Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint a két vezető és feleségeik a Mol-toronyban gyönyörködtek a Duna mindkét oldalán eléjük táruló Budapest panorámájában. A beszámoló költői leírásokat is tartalmazott arról, hogy miként nézte a két vezető az ablakon át a gomolygó felhőket, és nyílt beszélgetést folytattak a növekedésről szerzett tapasztalataikról és a kormányzási filozófiájukról. Hszi Csin-ping megjegyezte, hogy Magyarország és Kína hasonló elveket követ, hiszen mindketten a szuverenitás mellett állnak ki, és nagy várakozással tekint a további szoros párbeszéd elé Orbán Viktorral.