A Vidéki prókátor néven regisztrált oldalon egyelőre egyetlen poszt érhető el, amelyben a névtelen forrás azt magyarázza el, hogy hogyan bukkant rá az információra és miért robbantotta ki a botrányt.

„A bírósági ítéletek olvasása számomra nem csak munka, hanem egyben szórakozás is” – így magyarázza azt, hogy miért forgatta a Kúria Döntések című folyóirat januári számát február elsején.

Azt írja, „undorral és elborzadva” olvasta már a határozat elejét is, de amikor eljutott odáig, hogy Novák kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának falazó K. Endrének, a kávéscsészéjét kishíján elejtette és majdnem lefordult a székéről.
Elnöki kegyelem? Egy ilyen – még büntetőügyekhez szokott ügyvéd szemével nézve is – ocsmány, undorító ügyben, melyben szexuálisan abuzált, ráadásul érzelmileg, lelkileg és egzisztenciálisan teljesen kiszolgáltatott, gyermekotthonban nevelkedő kiskorúak a sértettek? És pont egy olyan politikustól, aki egész politikusi karakterét a család- és gyermekvédelemre építette fel, ráadásul a „gyermekvédelmi”, „pedofilellenes” propagandakampány kellős közepén, amikor azzal harsogják tele közpénzből az országot, hogy a gyermekek védelme miatt támadja „hazánkat” „Brüsszel”? Ordított, hogy itt valami nagyon „bűzlik”

– fogalmazott a Vidéki prókátor, aki azt is írja, ezután úgy érezte, kötelesség megkeresni a független sajtót, ezért több szerkesztőségnek is levelet írt, hogy felhívja az újságírók figyelmét a kegyelmi döntésre.

Mivel a botrányba belebukott Novák Katalin, Varga Judit és Balogh Zoltán is, többen találgatják, hogy „konspiráció, összeesküvés, előre eltervezett agyafúrt leszámolási akció” állhatott a háttérben, de Vidék prókátor nem tud ilyesmiről.
Sem Magyar Pétert, sem pedig a Fidesz egyetlen más volt, vagy jelenlegi politikusát nem ismerem személyesen, a magyar közéletben kizárólag a közösségi portálon megosztott gondolataimmal vagyok jelen

– szögezi le, és azt is hozzáteszi, hogy a kegyelmi döntés nyilvánosságra hozatalában a legfontosabb szerepe a Kúriának volt.

Arra vonatkozóan, hogy miért nem akarja a nevét a nyilvánosság előtt vállalni, annyit ír a posztjában, hogy nem közszereplő, a személye igazából nem lényeges.

A forrás a 444-nek egyébként korábban azt nyilatkozta, hogy alapítója volt az MDF-nek a városában és 98-ban a Fideszbe is belépett egy időre. A mostani anonim posztjában pedig azt írja, hogy „szemben a 90-es, vagy a 2000-es évek közéletével” a maiban egyelőre nem is igazán akar résztvenni.

Fotó: MTI