Nem ismerte el a bűnösségét az előkészítő ülésen a Fidelitas korábbi hódmezővásárhelyi alelnöke, akit kábítószer-kereskedelemmel vádol az ügyészség – tudta meg a Telex.

2021 júliusában csapott le a hódmezővásárhelyi rendőrség egy idős házaspárra és egy fiatal férfira, akik több mint 350 tő kannabisz növényt termesztettek egy tanyán. A 27 éves F. J. a hódmezővásárhelyi Fidelitas alelnöke volt akkoriban, de az ügy kirobbanása után kilépett a Fidesz ifjúsági szervezetéből.

A három gyanúsított a rendőrségi kihallgatáson elismerte a bűncselekmény elkövetését, a bíróság előkészítő ülésén azonban már tagadták azt.

A volt hódmezővásárhelyi fidelitasos és a másodrendű vádlott ügyében megkezdte a tárgyalást a Szegedi Törvényszék, a harmadrendű vádlott egészségi állapotát még szakértő vizsgálja. A következő tárgyalást március 11-re tűzték ki, erősítette meg a Telexnek a törvényszék.

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester korábban arról beszélt, az ügynek messzemenő következményei kell, hogy legyenek. A Fidelitas helyi vezetője pedig közleményben jelentette be: F. J. kilépett a szervezetből, mert nem akar ártani a közösségnek.

Fotó: Illusztráció: MTI/Mihádák Zoltán