182O-ban a dán Hans Christian Oersted dán fizikus és vegyész egy érdekes jelenségre figyelt fel: véletlenül észrevette, hogy egy árammal átjárt vezeték mellé helyezett mágneses iránytű eltérül a normális észak-dél iránytól és a vezetékre merőlegesen áll be.
Talán a leghíresebb történetek a röntgen-sugár és a radioaktivitás, de teljes joggal idesorolható a mágnesesség és az elektromosság közötti alapvető kapcsolat fölfedezése, és ez bizony Faradaynak köszönhető. Róla korábban ITT értekeztünk, ez az írás és a következők is ezt fejtegetik, majd...
Faraday előtt nem sokat tudtak az elektromosságról. Thalész, már megint Thalész, ez a korszakos zseni, fedezte föl, hogy a megdörzsölt borostyánkő különböző kicsiny testeket magához vonz.
Aztán pontosan 23OO évig semmi újat nem tudtak meg a villanyszerelők. 173O körül a francia kémikus és fizikus, természettudós Charles Dufay óriási lépést tett előre: rájött, hogy a dörzsölt cuccok nemcsak vonzanak, hanem taszítanak is - vagyis "kétféle elektromosság létezik", sőt, a nagy Benjamin Franklin még el is nevezte pozitívnak és negatívnak őket. Na jó, most egy kicsit ironikus voltam, de ez valóban egy olyan rejtett világ volt, ahová nem könnyen hatolt be az emberi elme.
A 18. században annyit azért még kiokoskodtak, hogy az azonos töltésű tárgyak taszítják, a különbőzőek meg vonzzák egymást. Megemlíthetjük még Cavendish, Luigi Galvani és Alessendro Volta nevét, de igazi áttörés nem történt. A mágnesesség területén pedig még annál is kevesebb. Amióta megint csak Thalész felfigyelt arra, hogy Magnesia városka melletti bányákban talált vasércek apró vasdarabokat vonzanak magukhoz, tulajdonképpen semmi. Csak abban voltak biztosak a tudósfejek, hogy két, teljesen különböző jelenségről van szó.
A szerző korábbi írásai IDE kattintva érhetőek el.
Nagy Péter
