75 éve, hogy Strém Péter pajtás elindította a 30242. számú vonatot Széchenyihegy állomásról Úttörőváros (ma Csillebérc) állomáson keresztül Előre (ma Virágvölgy) állomásig. Ezzel megnyílt az budapesti Úttörővasút, ami a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült mint a leghosszabb olyan vasútvonal, amelyen a mozdony- és vonatvezetőt kivéve minden vasúti szolgálatot (kalauz, forgalmista, jegypénztáros, fékező, váltóőr) gyerekek látnak el.

1945 után szovjet mintára elsőként Jugoszláviában épült gyermekvasút, majd 1947-ben a magyar kormány is hasonló kisvasút megépítése mellett döntött a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére. Egy nagy gyermekközösség kialakítását tűzték ki célul, amely a kommunista nevelés terepe és mintája lesz. 

Az első 3 kilométeres szakaszt 1948. április 11-én kezdték el építeni, és rekord idő, alig 3 hónap alatt üzembe is helyezték. Közel nyolcszáz ember több mint egymillió munkaórát dolgozott, önkéntesek egész serege segítette az építők munkáját. Az építkezés további két szakasszal folytatódott, a teljes vonalat a 198 méter hosszú Hárs-hegyi alagúttal és az új hűvösvölgyi végállomással 1950. augusztus 20-án adták át az utazóközönségnek.

A „Büszkeségünk az úttörővasút” címmel kiadott brosúra egyértelműen a szocializmus építését népszerűsítette. A propagandakiadvány Rákosi Mátyást és Gerő Ernőt is karjukon ülő gyerekekkel ábrázolta, és rögtön be is nyújtotta a számlát a szülőknek miheztartás végett:

A gyönyörű ajándékot élvező pajtások vidám nótája, kacagása, öröme bizonyítják ország-világ előtt, hogy a magyar demokrácia legfőbb kincse a gyermek. Ezért minden szülő, minden dolgozó magyar ember május 15-én a Népfrontra, gyermeke boldog jövőjére szavaz.

Az építéssel egy időben megkezdődött az úttörővasutasok kiképzése a MÁV oktatási központokban. Itt a 10‒14 éves iskolások elsajátíthatták a vasutas szakma fortélyait és szabályait. Napi két óra elméleti képzés után gyakorlati oktatás következett, így 4‒6 hét alatt kiképezték az első csapatot. Ezután 1‒2 nap próbaszolgálat következett. Így a vasútvonal megnyitásának napján az első utasokat már vasutas egyenruhába öltözött úttörők fogadták. Az Úttörővasút-Gyermekvasút 75 éves fennállása alatt  16 ezren szolgáltak kisvasutasként a vonalon.

Az évforduló kapcsán most szombaton nyílt napot tartanak a hűvösvölgyi végállomáson, ahol a vasutak szerelmeseit hajtánypálya, vonatszimulátor és terepasztal várja, akár a legkisebbek is beöltözhetnek gyermekvasutasnak, a családi kvíz nyertesei pedig vonatos ajándékokra számíthatnak. 

Hűvösvölgy és Széchenyihegy között egész nap 30-40 percenként indulnak a kisvasutak, a nosztalgiázni vágyók nagy örömére forgalomba áll a gőzös, és a szerelvényekben a kirándulóidőnek köszönhetően a nyitott nyári kocsikon is lehet utazni. A menetrend és a program részletei ide kattintva érhetők el.

Az évfordulóra a MABÉOSZ Vasútmotívum Gyűjtő Szakcsoportja emléklapot és -borítékot adott ki, amelyekhez emlékbélyegzőt készíttetett. Két másik évforduló is egybeesik a kisvasútéval: a MÁV Utasellátó és a BKV legöregebb nosztalgiabusza, a MÁVAG Tr5-ös is ugyanúgy 75 éves idén. Ők is ott lesznek a rendezvényen, az Utasellátó sátrában az étkező- és bisztrókocsikból jól ismert START Burgerrel és helyben készre sütött lepényekkel várják a résztvevőket.

Fotó: Almási Zoltán, Wolfy