Hétszeres életfogytiglanra ítélték az isztambuli robbantás felelősét

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azt a szíriai állampolgárságú nőt Törökországban, aki a 2022-es isztambuli bombatámadás fő felelősének számít.

Ahlam Elbasír nevéhez köthető a 2022. november 13-án történt isztambuli robbantás, amely hat ember életét követelte az Istiklal sugárúton, Isztambul egyik legforgalmasabb utcájában. A tragédiában három török család veszítette el két-két tagját, és a támadás közel száz további személyt sebesített meg. A bíróság Elbasírt, akit a rendőrség a bomba elhelyezőjeként azonosított, hétszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.

Az ügyben több mint harminc további vádlott is érintett. Négy vádlottat szabadon engedtek, míg tíz esetében külön tárgyalást rendeltek el. A maradék húsz vádlott közül hatan súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetést kaptak az állam egységének és integritásának megzavarása, valamint szándékos emberölés miatt, a többiek pedig négy évtől életfogytig terjedő büntetéseket.

A török hatóságok a szíriai kurd milíciákat teszik felelőssé a merényletért, állításuk szerint a támadást észak-szíriai Kobaniból irányították, ahol a török hadsereg korábban harci műveleteket hajtott végre egy szíriai kurd milícia ellen. A merényletért a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) és a szíriai kurd Népi Védelmi Egységeket (YPG) vádolják, bár a kurd szervezetek tagadták, hogy közük lenne a robbantáshoz. Az YPG-t az Egyesült Államok a szíriai háborúban támogatta, és fontos szerepet játszottak az Iszlám Állam legyőzésében.