Szerdai időjárás: Eső és zivatarok váltják a borult eget

Szerdán a borult égbolt uralja majd az időképet, azonban az Alföldön napközben, Borsodban pedig a délutáni óráktól kezdődően szakadozni fog a felhőzet, és gomolyfelhők is megjelenhetnek. A HungaroMet előrejelzése szerint szerda reggelre sok helyen esőre ébredhetünk, ami a nap nagy részében fennmarad, bár napközben egyre inkább az ország északi, északnyugati felére korlátozódik az esőzés.

Az előrejelzések alapján az esőzés főként az ország északi és északnyugati részein várható, míg az Alföld területén zivatarok is kialakulhatnak. Szerda reggel az egész országra citromsárga riasztás van érvényben, az ország északi, északnyugati részein eső, a keleti, délkeleti részeken pedig zivatar miatt. A dél felől érkező ciklon csapadékrendszeréből éjfélig országszerte várható eső, több helyen tartós eső, melynek mennyisége több helyen is elérheti, sőt meghaladhatja a 20-25 mm-t, a nyugati határ környezetében akár a 30 mm-t is.

A nyugatias szelek több helyen megerősödnek, és a zivatarok környezetében akár viharos széllökések is előfordulhatnak. A hőmérsékletek változatosak lesznek; a Dunántúlon, Budapest környékén és északon 7 és 13 fok közötti maximumokra lehet számítani, míg az Alföldön a hőmérő higanyszála 12 és 19 fok között ingadozhat. A nap végére azonban az egész országban lehűl a levegő, és 4 és 10 fok közötti értékekre kell készülni. Délutántól a tartós esőt okozó csapadékzóna gyengül, majd elhagyja hazánkat, az Alföldön és a Tiszántúlon azonban zivatarok is lehetnek. Az ország többi részén egészen estig szükség lehet az esernyőre.

Csütörtökön változóan felhős-napos időben lesz részünk, a keleti és az északkeleti tájak kivételével még többfelé kialakulhat kisebb eső, futó zápor. Sokfelé élénk lesz a nyugati-északnyugati szél. Hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Kora reggel helyenként gyenge fagy előfordulhat. Napközben 11 és 17 fok közé melegszik a levegő.

Pénteken sok napsütésre számíthatunk, de az időnként megjelenő gomolyfelhőkből elszórtan északon és az Alföldön átmenetileg egy-egy gyenge zápor előfordulhat. Sokfelé élénk, helyenként erős lesz a délies szél. Hajnalban néhol gyengén fagyhat, sőt még péntek hajnalban is hidegebb lehet 0 foknál. Délután 14 és 20 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.

A hétvégén sokat süt majd a nap, de az időnként megjelenő felhőkből szombaton elszórtan egy-egy futó zápor kialakulhat. Sokfelé lesz élénk, helyenként erős a déli-délkeleti szél. Tovább melegszik az idő, szombaton 18-23, vasárnap pedig már 22-27 fokot mutathatnak a hőmérők a legmelegebb órákban.

A meleg, száraz kora nyárias idő a jövő hét első felében is kitart, délutánonként 23 és 28 fok közé melegszik majd a levegő.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras