Alig nyitott meg, máris bezár a főváros jeles intézménye

Testközelből láthattuk, miként készül a Néprajzi Múzeum új, állandó kiállítása, amely a tervek szerint 2024 szeptemberében nyitja meg kapuit. Egy szűkkörű sajtótájékoztató keretében nézhettük meg a helyet, ahol számos műtárgyat raktároznak, készítenek elő, mellette az épülő kiállítás egyik tematikus termébe is betekintést nyertünk.

Nem mindennapi megtiszteltetés kívülállóként bejutni egy olyan helyre, ahová még a helyi dolgozók is csak külön engedéllyel léphetnek be. 2024. április 24-én tartották meg a Néprajzi Múzeum készülő állandó kiállításának szűkkörű sajtóbejárását. Az eseményen a sajtó képviselőin kívül részt vett Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa és Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója is. Elmondták, hogy régi tartozást törleszt a Néprajzi Múzeum, hiszen amióta belakta új otthonát a Városligetben, nem társult az új térhez állandó kiállítás.

Baán László beszámolt arról, hogy a Liget Budapest projekt által felújított és létrehozott intézmények – a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Zene Háza és a Millenium Háza – az elmúlt két évben mintegy 3 millió vendéget fogadtak. A cél, hogy továbbra is bizonyítsák, az új fejlesztések jót tesznek a Városligetnek és Budapestnek.

Nyári szünet

Az előkészületeket egészen nyárig folytatják, majd a tanév végeztével bezárják az intézményt. Ezt követően néhány hónapnyi, teljes körű fejlesztés következik zárt ajtók mögött, majd a tervek szerint 2024 szeptemberében megnyitják a Néprajzi Múzeum új, állandó kiállítását.

Kemecsi Lajos elmondta, hogy a lezárásra azért van szükség, mert a nyárra tervezett átalakítások már zavarók lehetnének a vendégek számára. Hozzátette, hogy a rendezvényterem és a könyvtár részlegesen elérhető marad, valamint a tetőkertre is fel lehet menni.

A főigazgató beszélt arról is, hogy az intézmény életében többször kellett új állandó kiállítást készíteni, és hogy az ötödik ilyen tárlat készül most. Az új kiállításban nem csak a magyar és Kárpát-medencei néprajzi emlékeket, hanem a múzeum birtokában lévő nemzetközi műtárgyakat is bemutatják majd.

Identitás

A sajtóeseményen bemutatták az „Örökség” című tematikus teret, ahol hazai kulturális elemek és néhány nemzetközi emlék mellett állati maradványok is helyet kaptak.

A sajtó képviselői előtt bemutattak két tradicionális női ruhát: egy székely ruhát és egy lövétei menyasszonyi öltözetet. Fülöp Hajnalka, az intézmény munkatársa elmondta, hogy a székely öltözetet egy Magyarországra költöző lánynak készítette nagyanyja, míg a menyasszonyi ruha polgári esküvőkön viselt darab, amely Székelyföld Romániához csatolását követő identitás-megőrzési küzdelem része volt.

A múzeum vezetése még nem osztott meg pontos dátumot, de annyi bizonyos, hogy a 2024-es Múzeumok Éjszakáján, június 22-én még nyitva tart az intézmény. A tanév befejeztével zárnak be, majd előreláthatóan 2024 szeptemberében nyitják meg újból a kapukat, az új állandó kiállítással.