Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Facebook-oldalán jelentette be, hogy megszülettek a nemzeti konzultáció eredményei.

Mint írta,

a nemzeti konzultáció eredménye világos: a magyar emberek elutasítják a brüsszeli szankciókat.


Amint arról lapunk, a frisshirek.hu korábban már beszámolt, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szombaton ismertette a nemzeti konzultáció eredményeit. Tájékoztatása szerint 1,4 millióan válaszoltak, és „a magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat”.

Amint azt a hvg.hu kiszúrta: a kormány elárulta, hogy mennyibe került a nemzeti konzultációs ívek eljuttatása a választókhoz. A kormányzati oldalra feltöltött dokumentum alapján

a küldemények összeállítása, a nyomdai borítékok előállítása és a címzettek részére történő eljuttatása önmagában 2 357 942 960 forintba került. Erre jönnek még rá a nyomdai költségek, további 367 553 099 forint értékben.

Vagyis – ahogy a lap összegzett – több mint 2,7 milliárd forintot ment el arra, hogy a kormány 1,4 millió visszaküldött ívre hivatkozva elmondhassa: a magyarok 97 százaléka utasítja el a szankciókat.

A hvg.hu arra is rámutatott, hogy

ez csupán egy részköltség.

Ugyanis a rendszerint milliárdos nagyságrendben mozgó marketingköltségek – a plakátkampány, a Youtube-, illetve a Facebook-hirdetések, a reklámfilmek és így tovább – egyelőre még nincsenek benne.

Fotó: Orbán Viktor kormányfő. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán