Budapest legkisebb kerületének külső részén a múlt század fordulóján szinte csak káposztaföldek voltak. Az 1800-as évek második felében először a mai Damjanich utcában létesült egy remíz-együttes (irodák, istállók, kocsiszín) a lóvasút kiszolgálására, majd lánygyerekek árvaháza és izraelita siketnémák intézete épült, mind jó távol a belvárostól. A szabályos utcahálózatú, két-háromemeletes, körfolyosós bérkaszárnyákból álló lakónegyed szűk negyed század alatt született meg a Keleti pályaudvar tőszomszédságában. 

Mérnökök jelölték ki a káposztaföldek és kusza konyhakertek közt a majdani utcák nyomvonalát. A teremtés lázában épült az új negyed, olyan sebesen nőtt ki a földből, hogy messzi kerületekből is a csodájára jártak. Amint a kívülállók számára is derengeni kezdett az egymást derékszögben metsző utcák könnyedén átlátható világa, az észszerűség és a korszerűség tiszta képlete, a negyed megkapta egyesek szerint gúny-, mások szerint becenevét. Csikágó. Mert a képeslapok Chicagót, a tengerentúli prérimetropoliszt hirdették a modern városiasság netovábbjának

– idézte fel a kezdeteket Bóka B. László, Erzsébetváros helytörténésze.

Tény, hogy később már más miatt jutott az eszébe mindenkinek az amerikai nagybácsi: a közbiztonság szinte teljes hiányára utalt, mert amint a messzi pesti negyed kiépült, rögtön a nagyvárosi nyomor és bűnözés szinonimájává vált. És a mai napig nem a kultúráról híres. Ezen akart változtatni Velez Imre, amikor úgy döntött, hogy a Nefelejcs utca 14. szám alatti bárházban galériát hoz létre a negyed nevét ráaggatva. 

A falakon elsőként egy mester és tanítványának képei kaptak helyet. A hetvenes éveit taposó Flaisz János saját megvallása szerint a könyvek által jutott el a képzőművészetig. Olvasott a nagy reneszánsz és barokk festőkről, az impresszionistákról, és az olvasmányai felkeltették érdeklődését a festészet iránt. 1972-ben kezdett festeni. Budapestről rendszeresen leutazott Kiscsengődre, szülei tanyájára, járta a határt és festett. Első képeit Madácsi Ferenc helyi festőművésznek mutatta meg, akinek csodálta mesterségbeli tudását, biztos kezét, színgazdagságát. Az ő biztatására mélyedt el komolyabban a festészetben. Az abszolút realizmus és a hiperrealizmus áll közel hozzá, 1994-ben visszatért Csengődre, és azóta csak szenvedélyének él. Eddig közel félezer képet alkotott, amelyek a világ több országába kerültek el.

A húszas éveiben járó Bódi Ferenc gyerekkora óta szeret rajzolni, de sosem gondolt arra, hogy ehhez kapcsolódó pályát válasszon. Az első falfestményét egy németországi lakásban készítette merő szórakozásból, a felesége azonban meglátta benne a tehetséget. Az első perctől kezdve hitt benne, akkor is, amikor a festő önmagában még nem. Férje kifestette a közös otthonukat és a fiuk gyerekszobáját, ez indította el a dekorációs falfestés útján, azóta számtalan gyerekszobát díszített ki, valamint két óvodát és egy nyelviskolát, a boldogságuk és mosolyuk motiválta arra, hogy folytassa és folyamatosan fejlődjön. Majd a párja az otthoni falfestményt megmutatta egy ismerősének, aki összehozta a csengődi Flaisz Jánossal. Így lett az idős mester fiatalabb kollégája mentora. Számos szakmai titokba beavatta, segítette a fejlődését, és 3 évvel ezelőtt elcsábította a falfestéstől a vászonfestésre. A kiállításon megtekinthető festményei már az új irányt tükrözik, azok emlékét idézik meg, akik sokakat megnevettettek vagy elkápráztattak, lásd Louis de Funès vagy Frida Kahlo.

Aki pedig ezután elzarándokol a Csikágóba, azt most a két magyar alkotó képei fogják elkápráztatni. Nincs fix nyitvatartási idő, gyakorlatilag bármikor megtekinthető a kiállításuk, mivel a galéria tulajdonosa a házban lakik.