Mint arról korábban a frisshirek.hu is beszámolt, Sarvamaa az EP elnökéhez címzett petíciójában azt javasolja, hogy az Európai Parlament határozatban szólítsa fel az Európai Bizottságot vagy a tagállamok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanácsot annak kimondására, hogy Magyarországon tartósan és komolyan sérülnek az uniós értékek. Ez vezethet el addig, hogy hetes cikkelyes eljárás részeként felfüggesszék Magyarország szavazati jogát egyes intézményekben, például a Tanácsban.

Ahhoz, hogy az EP napirendre tűzhesse a kérdést, 120 aláírás kellett. Bár a finn kereszténydemokrata által várt 150 nem jött össze, a 120 igen.

Sarvamaa azt RTL Klub kérdésére úgy vélekedett, hogy soha semmilyen petíciót nem támogatott korábban ennyi képviselő. A dolog elképzelhető maximuma egy politikai deklaráció, az EP döntése ugyanis nem lesz kötelező érvényű a kérdésben. A témában a finn képviselő kedden tárgyal az EP elnökével.

A finn politikus az RTL-nek felidézte, hogy miután a Európai Néppárt egy 2017-es frakcióülésén figyelmeztette Orbánt, hogy "komolyan remélem, hogy megváltoztatja a jelenlegi hozzáállását. Mert ha nem teszi meg ezt, ha nem védi meg az értékeinket, egy nap már nem lesz helye ebben a politikai családban”, a vele addig barátságos fideszes képviselők egyike szemtől szemben fasisztának nevezte.

A petíciójával kapcsolatban az RTL-nek azt mondta: 

Nem azért indítottam a petíciót, mert nem értek egyet azzal, ahogyan Magyarország szavaz a Tanácsban. Azért indítottam, mert Magyarország túszul ejtette a többi 26 tagállamot azzal, hogy megvétózta többek között az Ukrajnának nyújtott segélyt, valamint a szankciókat. Közben pedig folyamatosan megszegi a jogállamisági követelményeket.

Az Európai Tanácsnak az uniós országok kormányfői, illetve ahol elnöki a rendszer, ott az elnökei, illetve az Európai Bizottság elnöke a tagjai. Ez ugyan nem jogalkotó szerv, de az Uniót érintő legfontosabb kérdésekben hoz politikai döntéseket.

Fotó: Facebook