Eddig minden hónapban magasabb volt a nyugdíjasok fogyasztói kosarával számított árindex az általánosnál. Ennek elsődleges oka, hogy a nyugdíjas háztartásokat az élelmiszerárak és a háztartási energiaárak emelkedése az átlagosnál jobban érinti. 

Az augusztusi adatok alapján a kormányzat becslést készít majd a nyugdíjas infláció mértékéről és amennyiben előbbi meghaladta az általános inflációt, úgy az alapján határozhatják meg a pótlólagos nyugdíjemelést

– mondta a novekedes.hu-nak Farkas András nyugdíjszakértő.

A legutóbbi bejelentések tükrében már a kormányzat is 17,5 százalékos inflációval kalkulál a 2023-as évre, ettől tehát valószínűleg még nagyobb lesz a nyugdíjasokra vonatkozó számadat. 

Saját kalkulációim alapján úgy vélem, a nyugdíjas infláció elérheti a 18 százalékot, adott esetben akár 18,5 százalékig is emelkedhet

– vélekedett a szakember. 

Januárban 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat, így a kormány által előrejelzett infláció alapján 2,5 százalékkal, míg a nyugdíjas infláció alapján akár 3-3,5 százalékkal is emelkedhet a nyugdíjak összege.

Annyi bizonyos, hogy novemberben már az emelt összeget kell folyósítani a nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek. Ezzel együtt visszamenőlegesen az év elmúlt 10 hónapjára és a 13. havi nyugdíjra is meg kell fizetni a pótlólagos nyugdíjemelési különbözetet.

Fotó: Pixabay