A kormánypárti politikus kiemelte, a rezsicsökkentés minden magyar családnak havi átlagban 181 ezer forintos megtakarítást jelent, és ennek köszönhető, hogy az uniós tagállamok közül Magyarországon jutnak a legolcsóbban áramhoz és gázhoz a háztartások.
Közölte, Brüsszel megszorításokat akar, a rezsicsökkentés eltörlését akarja, "a baloldal meg megint azt fújja, mint Brüsszel".
Németh Szilárd szerint a baloldalt külföldről fizetik, és "a guruló dollárokért" cserébe nemcsak háborúba sodornák Magyarországot, hanem az energiapiacon is lemondanának a nemzeti érdekekről.
- mondta Németh Szilárd.
Szólt arról is, a 2024-es költségvetés egyik legfontosabb célja is az, hogy háborús időben megvédjék a rezsicsökkentést.
Hozzátette: Magyarországnak az energiaárak emelkedése csak tavaly 4000 milliárd forintjába került. Az ország éves energiaszámlája előzőleg nagyjából 7 milliárd euró volt évente, most 17 milliárd euróra nőtt.
Németh Szilárd a palackos, tartályos vagy úgynevezett falugázt használók problémáiról szólva elmondta, gyakran nincs elég palack, és kialakult egy olyan gyakorlat is, hogy a 11,5 kilogrammos töltőtömeg helyett csak 10,9 kilogrammosat árulnak, ami így nem rezsivédett.
Vissza kell térni a 11,5 kilogrammos töltőtömegre, aminek nem lehet magasabb az ára, mint a 10,9 kilogrammosé, és mindenhová, ahol erre szükség van, el kell jutnia a PB-gázpalacknak. Egyszerre kell fenntartani az ellátásbiztonságot és a megfizethetőséget - fejtette ki.
A kormánybiztos felidézte: a baloldali kormányok nyolc éve alatt sorozatosak voltak a megszorítások, 15-ször emelték meg a két legfontosabb energiahordozó, a gáz és a villany árát, ami oda vezetett, hogy a magyar háztartások jelentős része egy hosszú éveken át tartó "sárgacsekk-tartozásba" sodródott.
- fogalmazott.
Németh Szilárd szerint ebben az időszakban a kumulált infláció 58 százalék volt, tehát a baloldal infláció felett és inflációt gerjesztő módon emelte a magyar családok rezsiterheit, a háztartási villamosenergia és gáz árát a sokszorosára.
- mondta.
Hozzátette: a szankciós és embargós csomagok belerángatták Európát egy olyan helyzetbe, amely nagyon sok kárt okozott már eddig is, és egyedül Magyarország tudta azt keresztül vinni, hogy ahogyan csak lehet, kimarad ebből.
Elmondta, a Paks által biztosított energia miatt tud a kormány olcsó villamosenergiát biztosítani. Paks a rezsicsökkentés fenntartásának kulcsa - írta meg az MTI.
Fotó:Facebook/Németh Szilárd