Beszámolójuk szerint összesen tizennégy alkalommal kellett beavatkozniuk. Kilencszer fakidőléshez, széthasadt fákhoz vonultak, három alkalommal épületekben, tetőszerkezetekben keletkezett kár és kétszer magasban lógó tárgy eltávolításában kértek segítséget.
A hivatásos egységek mellett Nagycenk Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete is részt vett a viharkárok felszámolásában.
A vármegyében egy közintézménynél kellett beavatkozni. Délután negyed hatkor Mosonmagyaróváron, a Széchenyi István Egyetem, Vár téren lévő „A” épületének tetején körülbelül harminc darab cserepet megbontott a szél. A tűzoltók eltávolították a veszélyes, meglazult cserepeket, a területet pedig körbe kordon szalagozták.
Egy súlyos eset történt a tegnapi napon, erről portálunkon itt irtunk.
Fotó: Pixabay