Pincehely Nagyközség Önkormányzata közleményt adott ki a lakosság számára a kialakult helyzet miatt, mely szerint folyamatosan tartják a kapcsolatot a Dunántúli Regionális Zrt. és az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. és a Katasztrófavédelem szakembereivel.
A vasárnap reggel kapott tájékoztatás szerint, a DRV Zrt. már szervezi az aggregátor szállítását a szivattyú működtetéséhez. Ezzel párhuzamosan az EON is ígéretet tett a szükséges javítások elvégzésére.
A vis maior latin eredetű szó, nagyobb vagy felsőbb és ellenálhatatlan erőt jelent. Veszteség, amely olyan természetes okból származik, amelyet körültekintés, szorgalom és odafigyelés nem akadályozhatott meg.
Ez a kifejezés sajátos jelentéssel bír a szigorú felelősség tekintetében. A kártérítési törvény szigorú felelőssége lehetővé teszi a felelősség felszámolását egy olyan szereplővel szemben, ahol nincs emberi hiba vagy közeli ok, tekintettel arra, hogy a károk ultraveszélyes tevékenységben való részvételükből eredtek, azaz robbantás, vízáradás, háború, felkelés, zavargás stb.
A magyar Polgári Törvénykönyv szerint a szerződés megszegéséből fakadó károkat a szerződésszegő fél a másik fél számára köteles megtéríteni, ami alól mentesülhet bizonyos feltételek mellett. Ugyanakkor mivel a vis maior definícióját a Ptk. nem határozza pontosan meg, minden esetben a Bíróságnak külön-külön kell mérlegelni, hogy a teljesülnek-e a mentesítéshez szükséges feltételek.
Pincehelyen a vihar okozta a kialakult helyzetet, mely károkat okozott a villanyhálózatban, melynek következtében az ivóvíz-ellátás is veszélybe került, hiszen áramforrás nélkül maradtak a szivattyúk.
Piringer József polgármester már február 4-én kérte a lakosságot, hogy csak a legszükségesebb mennyiségű vizet használják, ugyanis a hiba miatt nagyon alacsony szintre esett a vízkészlet, és lajtoskocsikat sem tudott a szolgáltató biztosítani a rendkívüli időjárás miatt.
Kiemelt képünk illusztráció, forrása: pixabay.com