11 Tudós Nyilatkozata az Élhető Jövőért
Tizenegy neves hazai kutató közös nyilatkozatot adott ki, amelyben tíz pontban foglalták össze az éghajlatváltozás elleni küzdelem alapvetéseit.
A "Klímatudomány tíz üzenete az élhető jövőért" című nyilatkozat célja, hogy a tudomány hangját felerősítse az éghajlatváltozással kapcsolatos nyilvános kommunikációban, és hogy rögzítse azokat az alapvetéseket, amelyek a széles nyilvánosság számára is hivatkozási pontként szolgálhatnak. A Green Policy Center által kezdeményezett dokumentumot 11 neves hazai kutató írta alá, akik között meteorológusok, közgazdászok, vegyészmérnökök, ökológiai közgazdászok, hidrogeológusok, agrárökológusok, jogászok és biológusok is vannak.
A nyilatkozat tíz pontja a következő:
-
Szembe kell nézni a problémákkal: Az éghajlatváltozás hatásai már most érzékelhetők, és súlyosbodni fognak. Az emberi tevékenység felelős a bioszféra pusztításáért és az éghajlati változásokért, amelyek mértéke folyamatosan növekszik.
-
Az éghajlatváltozás negatív hatásai már most érzékelhetők és súlyosbodni fognak: Becslések szerint 2050-re az emberiség egyharmadának jelenleg otthont adó területek „élhetetlenné” válhatnak az éghajlatváltozás hatásai miatt.
-
Alkalmazkodás vagy kibocsátás-csökkentés helyett alkalmazkodás ÉS kibocsátáscsökkentés most azonnal: Az azonnali, akár alacsonyabb mértékű kibocsátás-csökkentés többet jelent az okozott károk mérséklése érdekében, mint a későbbre halasztott, akár jelentősebb mértékű csökkentési intézkedések.
-
A legtöbbet a legtehetősebbek tehetik: Ha a magyar lakosság leggazdagabb 1%-a csökkentené az energiafelhasználását az EU-s átlagra, Magyarország energiafelhasználása egytizedével csökkenne.
-
A különböző cselekvéseknek egymást erősíteniük kell: Fontos, hogy a klímaváltozás mérséklése, illetve a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás ne újabb környezeti problémák előidézésével történjen meg.
-
Természeti stabilitás nélkül nincs jövőnk: Erdeink, mezeink, lápos vizenyős területeink, talajaink óriási szolgálatot tesznek nekünk azzal, hogy megkötik a légkörbe kerülő üvegházhatású gázok egy részét.
-
Értékeljük a környezeti erőforrásainkat!: Káros és elfogadhatatlan, ha egy környezetet erősen szennyező áru vagy szolgáltatás olcsóbb, mint a környezetet kevésbé terhelő alternatívája.
-
Jóllétet a jólét helyett: Meg kell haladnunk az önmagáért való gazdasági növekedésre épülő szemléletünket. A gazdaság valódi célja az kell legyen, hogy biztosítsa a „jó életet” mindenki számára Földünk természetes megújulóképességén belül.
-
A kibocsátáscsökkentés lehetetlen szolidaritás nélkül: Az igazságos klímasemleges gazdasági-társadalmi átállás megvalósításához szükséges beruházások és fejlesztések árát nem lehet a leginkább rászorultakkal megfizettetni.
-
A közös cselekvés hajtóerővé változtathatja a klímaszorongást: Minden embernek van módja tenni egy élhetőbb jövőért, hiszen mindenki számos társadalmi szerepében befolyásolja a jövőt.
A nyilatkozat aláírói között szerepel Bartholy Judit meteorológus, Felsmann Balázs közgazdász, Gelencsér András vegyészmérnök, Haszpra László meteorológus, Köves Alexandra ökológiai közgazdász, Lakatos Mónika meteorológus, Mádlné Dr Szőnyi Judit hidrogeológus, Pintér László agrárökológus, Sulyok Katalin jogász és biológus, Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, valamint Ürge-Vorsatz Diána fizikus.