Spanyolországban újra botrányos restauráció

Spanyolországban ismét felháborodást váltott ki egy templomfelújítás, amely során a restaurátorok merész átalakításokat hajtottak végre, és az eredmény kísértetiesen hasonlít a korábbi, majom Krisztus néven elhíresült botrányhoz.

A Soria városában található, 1725-ben épült Ermita de Nuestra Señora del Mirón templom felújítása során a kerubok arcait olyannyira elrontották, hogy azok karikatúraszerűvé váltak. A helyi örökségvédő csoport és a spanyol restaurátorok szövetsége egyaránt felháborodásának adott hangot, és magyarázatot követelnek a történtekre. A templomot látogató kerubok szerint a díszítésen lévő kerubok csak parodizálják őket.

A spanyol Restaurátorok és Konzervátorok Szakmai Szövetsége (Acre) szerint a helyi és regionális önkormányzatoknak szükségük van hivatásos restaurátorokból álló csapatok segítségére, hogy elkerüljék az ilyen jellegű hibákat. Az Acre kiemelte, hogy a munkálatokat csak profi restaurátoroknak kellett volna elvégezniük, és az esetet egy épített örökség elleni támadásként értékelik. Az egyesület szorgalmazza, hogy a hivatalos szervek még a restaurálási folyamat közben, heti szinten ellenőrizzék a munkálatokat.

A Soria Patrimonio nevű örökségvédő csoport szerint a felújítás végeredménye egyáltalán nem nevezhető kielégítőnek, mivel a munkát a szükséges előzetes tanulmányok nélkül végezték el, és teljesen megváltoztatták a templom elmúlt pár évszázadban kialakult megjelenését is. A csoport felháborodását fejezte ki, mondván, hogy a műemlék rózsaszín dizájnt kapott, és a kerubokat kontár módon festették át.

A templomért felelős egyházmegye szóvivője szerint a templomon végzett munkálatok a szükséges engedélyek birtokában zajlottak, és a végeredmény egyeseknek tetszik, másoknak nem. Kasztília és León regionális kormánya szerint a templom nem tartozik az ő hatáskörükbe, mivel az épület nem állt kellően magas szintű örökségvédelem alatt. Soria városának önkormányzata pedig egyelőre még nem kommentálta az ügyet.