Instagram-tiltás Törökországban

Törökországban hivatalos indoklás nélkül blokkolták az Instagramot, ami a Meta által fejlesztett mobilalkalmazást és az asztali verziót is érinti. A döntés hátterében állhat, hogy a platform korábban blokkolta a Hamász-vezető, Iszmail Haníje meggyilkolásával kapcsolatos részvétnyilvánításokat.

A török Informatikai és Hírközlési Hatóság által bevezetett intézkedés következtében az Instagram gyakorlatilag elérhetetlenné vált az országban. A tiltás pontos időtartamát és indokát a hatóság nem tette közzé.

A Reuters és az AP hírügynökség jelentése szerint a lépés a török elnökség kommunikációs igazgatója, Fahrettin Altun szerdai bírálatát követően történt. Altun néhány nappal korábban, július 31-én kritizálta az Instagramot, amiért az nem engedélyezte az Iszmáíl Hanije, a Hamász vezetőjének halálát gyászoló bejegyzések közzétételét, és ezt cenzúrának értékelte, mivel szerinte az ilyen posztok nem sértik a platform irányelveit. Az Instagram anyavállalata, a Meta Platforms az üggyel kapcsolatban egyelőre nem nyilatkozott.

A török hatóságok augusztus 2-án hozták nyilvánosságra döntésüket, de semmilyen konkrét indoklást vagy időtartamot nem adtak meg azzal kapcsolatban, hogy meddig marad érvényben a tiltás. Az Instagram tulajdonosát, a Metát a Reuters és az AP megkereste az ügyben, de választ egyelőre nem kaptak.

A török kormányhoz közeli források szerint a tiltás válasz lehet arra, hogy több török felhasználó posztját is eltávolította az Instagram, miután azokban részvétüket fejezték ki a Hamász Teheránban meggyilkolt politikai vezetője felé. Az AP és a CNBC szerint a 85 milliós Törökországban több mint 50 millió felhasználója van az Instagramnak.

A Hamász szerdán ismerte el, hogy első számú politikai vezetőjét, Iszmáíl Haníjét meggyilkolták Teheránban, ahová az új iráni elnök, Maszúd Peszeskján beiktatására érkezett. Az izraeli hadsereg egyelőre nem vállalta magára a támadást, de az azt megelőző órákban bejelentették, hogy egy bejrúti légicsapásban megölték Fuad Sukurt, a Hezbollah katonai vezetőjét. Csütörtökön pedig közölték, hogy egy júliusi gázai légicsapásban meggyilkolták Mohammed Deifet, a Hamász katonai vezetőjét is, aki az október hetedikei izraeli lakosság elleni terrortámadás kitervelője volt.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök szóvivője néhány napja élesen bírálta az Instagramot is üzemeltető Metát, amiért korlátozza a törökországi felhasználókat abban, hogy részvétet nyilvánítsanak Haníje miatt. Haníje az utóbbi években leginkább külföldi luxusszállodákból irányította a terrorszervezetet a palesztinoknak küldött segélyadományokból létrehozott cégportfólió bevételeiből. A gázai-izraeli háború kitörése óta a Hamász oldalán vezette a fegyverszünetről szóló tárgyalásokat, arra viszont nincs bizonyíték, hogy részt vett volna a gázai harcok direkt irányításában. A terrorszervezethez annak alapításakor csatlakozott, a kezdetektől a legerősebb képviselője volt annak az álláspontnak, hogy a terrorszervezetnek politikai pártot kellene alapítania. A Hamász politikai vezetőjévé 2017-ben választották.