Etikai eljárás Gyurcsány ellen a DK alapítójától

Leel-Őssy Gábor, a Demokratikus Koalíció (DK) gyulai politikusa és alapító tagja, etikai eljárást kezdeményezett Gyurcsány Ferenccel szemben. Az alapszabály megsértésére hivatkozva indította az eljárást, miután többször is bírálta a pártelnököt a közösségi médiában.

Leel-Őssy a június 9-i önkormányzati választási eredmények óta több alkalommal is kritizálta Gyurcsány Ferencet, és annak visszavonulását sürgette, hogy új erők érkezhessenek a DK-ba. Gyurcsány válaszul beadvánnyal élve a politikus kizárását kérte a pártból. Az etikai bizottság meghallgatása után azt javasolta Leel-Őssy választókerületének, hogy zárják ki a politikust.

Leel-Őssy szerint elméletben fellebbezhetne a döntés ellen, de a gyakorlatban ez csak annál a testületnél lehetséges, amelyik a kizárását kezdeményezte. A politikus úgy véli, hogy Gyurcsány viselkedése méltatlan volt, és már két évvel ezelőtt jelezte a pártelnök felé, hogy "megkezdődött a paraziták, hiénák vándorlása a párthoz". Gyurcsány korábban ígéretet tett a helyzet megoldására Békés megyében, de Leel-Őssy szerint ez nem történt meg, és Gyurcsány 2023 nyarára ígérte a helyzet rendezését.

Leel-Őssy azt is elmondta, hogyha nem zárják ki, tisztújítást fog kezdeményezni, mivel úgy látja, hogy a párton belül többen is tudják, hogy "belterjes az elnökség". Hozzátette, hogy a válaszreakció az lett, hogy ha Gyurcsány Ferencet kritizálják, akkor meghosszabbítják Lovasberényig.

Az ATV-nek adott interjúban Leel-Őssy beszélt arról, hogy az elbukott 2022-es országgyűlési választás után "paraziták és hiénák" kezdtek a DK felé áramlani, abban a reményben, hogy 2024-ben valamiféle konchoz, megélhetést biztosító pozíciókhoz jussanak. Szerinte Gyurcsány becsapta őt, mivel egy korábbi, gyulai látogatásán azt ígérte, hogy változtatni fog, de ez nem valósult meg.

A Medián mérése szerint az EP-választást követő hetekben a DK által vezetett baloldali blokk stabilizálta a helyzetét, sőt 1 százalékponttal növelte a támogatottságát. A viszonylagos erősödést az magyarázza, hogy a DK-támogatók 6 százaléknyi köre nagyon elkötelezett és szinte biztosan elmenne szavazni. A közvélemény-kutatóknak adott válaszokból kiderült az is, hogy Gyurcsány Ferenc szerepét most még a korábbiaknál is jóval többen tartják kontraproduktívnak egy esetleges kormányváltás esélye szempontjából.