Újabb két bank hárítja át a tranzakciós illetékemelést

Az Erste Bank, a Gránit Bank, a K&H Bank és az OTP Bank után az UniCredit Bank és a MagNet Bank is bejelentette, hogy 2024. augusztus 1-től továbbhárítja vállalkozói ügyfeleire a pénzügyi tranzakciós illetékemelést.

A BiztosDöntés.hu információi szerint az illeték mértéke az eddigi 0,3% és legfeljebb 10 ezer forint helyett 0,45%-ra, legfeljebb 20 ezer forintra emelkedik, míg a készpénzfelvétel esetén 0,6% helyett 0,9%-ra nő, felső korlát nélkül. A lakossági ügyfelek azonban december 31-éig megmenekülnek az emelkedő díjaktól, mivel a kormány megtiltotta a bankoknak az illeték áthárítását.

Az UniCredit Bank és a MagNet Bank már most közölte, hogy 2024. október 1-től a kiegészítő pénzügyi tranzakciós illetéket is továbbhárítják, amely elsősorban a devizaváltási és egyes pénzügyi eszközök megvásárlásával kapcsolatos műveleteket terheli, új illetéknemként. Ennek mértéke ügyletenként 0,45 százalék, maximum 20 000 forint lesz.

Ha egy vállalkozás forintszámláról devizát utal, akkor a pénzügyi tranzakciós illeték és a kiegészítő pénzügyi tranzakciós illeték külön-külön is terheli a műveletet, így a drágulás mértéke háromszorosra nő (0,3 százalékról 0,45 + 0,45 százalékra), az illetékfizetési felső határ pedig a négyszeresére emelkedik (10 000 forintról 20 000 + 20 000 forintra).

A változások értelmében a készpénzt nem igénylő pénzügyi műveletekre az állami elvonás mértéke 2024. augusztus 1-től emelkedik, míg a készpénzt érintő műveletekre az illeték emelkedése a korábbiakhoz képest másfélszeres terhet jelent majd a vállalkozások számára.

Az OTP Banknál kétféle megoldást alkalmaznak: az illeték megjelenésekor, 11 éve lezárt díjcsomagokban lévő vállalkozásoknak október 1-től, a 2013 óta alkalmazott forgalmi különdíjas díjcsomagokban lévő vállalkozásoknak pedig augusztus 1-től kell fizetni a megemelkedett tranzakciós költségeket. Az OTP Bank önkéntes moratóriumot vállalt a bankon belüli átutalások esetében, így ott csak a pénzügyi tranzakciós illetéknek megfelelő banki díjat kell megfizetniük a vállalkozóknak legfeljebb az idei év végéig.

A bankok döntése alapján a Gránit Bank 2024. szeptember 16-tól, az Erste Bank szeptember 20-ától, a K&H Bank szeptember 26-tól, a MagNet Bank pedig október 1-től hárítja át a vállalkozások felé a többletterhet.

A lakossági ügyfeleknek a jövő elején várhatóan jelentősen, az inflációt jócskán meghaladó mértékben drágul majd a bankolás Magyarországon, hiszen a díjstop lejárta után a bankok számára megnyílik a lehetőség az illetékemelés áthárítására. A jelenlegi szabályok értelmében a lakossági díjemelés bejelentése legkorábban november elején várható, 2025. január eleji bevezetéssel. Ezt követően 2025. márciustól a szokásos év eleji, inflációkövető banki díjemelések bejelentése követi majd.

A készpénzátvétel szolgáltatás mégsem terjed el

Egy éve már, hogy egy bizonyos összeghatárig törvényileg ingyenes a bolti készpénzátvétel, vagyis a cash-back szolgáltatás. Azonban a kereskedők többsége nem támogatja a készpénzátvétel bevezetését, az állami ösztönzés ellenére sem. A Penny Market üzletein kívül alig találni olyan boltot Magyarországon, ahol a kártyás fizetés mellé készpénzt is adnak. A Tesco, az Auchan, a Spar, a Lidl és az Aldi egyaránt jelezte, hogy nem nyújt ilyen szolgáltatást, és a Lidl kivételével nem is tervezik annak bevezetését. A Penny Marketben is minimális a kihasználtsága, az összes tranzakciók mindössze kevesebb mint 0,1 százalékát teszi ki.

A bankok közül a Raiffeisen Bank nem nyújt információt a készpénzátvétel szolgáltatásról, míg a többi nagybank közzétette ennek a szolgáltatásnak a díját. A CIB Bank, a Gránit Bank, a MagNet Bank és az MBH Bank kártyásainak a havi 2 államilag ingyenes tranzakciót követően a belföldi idegen ATM díjat kell fizetniük. Az Erste Banknál, az OTP Banknál és az UniCredit Banknál egyedi díja van a készpénzátvétel szolgáltatásnak, melyek összegtől függően változnak. Az UniCredit Banknál fix díjas a készpénzátvétel, 576 forintba kerül, ami még így is feleannyiba kerül, mintha idegen ATM-ből venne fel készpénzt a kártya birtokosa.