Szijjártó: A balti állítások gyerekes hazugságok

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter szerint a balti országok hazugsághadjáratot indítottak Magyarország ellen, amiért orosz és belorusz állampolgárok is bekerültek a Nemzeti Kártya-programba.

A Nemzeti Kártya-program kiterjesztését követően Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke aggodalmát fejezte ki egy levélben, amelyet az Európai Tanács elnökének írt. Weber szerint komoly kockázatot jelenthet, hogy Magyarország ezzel az intézkedéssel kinyithatja az Európai Unió ajtaját az orosz kémek előtt. Szijjártó Péter azonban Facebookon reagálva kijelentette, hogy ezek a vádak alaptalanok, és a balti országok részéről ez csupán egy "gyerekes hazugság".

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az orosz és belorusz állampolgárok továbbra is csak vízum birtokában léphetnek be Magyarország és így a schengeni övezet területére. Tartózkodási engedélyt pedig csak az Idegenrendészeti Főigazgatóság által lefolytatott eljárás eredményeként kaphatnak, ami az európai szabályok szerint nemzeti hatáskörbe tartozik.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a litván, a lett és az észt hatóságoknak is megvan ez a joguk, és jobb lenne, ha a balti kollégái helyesen tájékoztatnák a választópolgáraikat, ahelyett, hogy hazugsághadjáratot indítanának. A litván külügyminiszter korábban nyilatkozatában azt állította, hogy Magyarország veszélyezteti a schengeni övezet és egyes európai országok biztonságát a bevándorlási programjával.

Szijjártó reggeli posztjában még az Európai Bizottságot ostorozta az orosz olajtranzit ukrajnai korlátozása miatt, igaz, Kijev már jelezte, hogyan lehet megoldást találni a Lukoilt érintő szankciókra, hogy Szlovákia és Magyarország továbbra is akadálytalanul vegyen orosz kőolajat.

Mint azt az Index megírta, kitágította a schengeni övezet kapuját a magyar kormány, így harmadik országból érkező polgárok is dolgozhatnak vendégmunkásként vagy a Nemzeti Kártya igénylésével. Eddig főként Ukrajnából és Szerbiából érkeztek Nemzeti Kártyával munkások Magyarországra, azonban július 8-tól kezdve Bosznia-Hercegovinából, Észak-Macedóniából, Moldovából, Montenegróból, valamint Oroszországból és Beloruszból is igényelhetik a papírokat.

Manfred Weber arra kérte a tagállami vezetőket, fogadják el a legszigorúbb intézkedéseket, hogy „megvédjék a schengeni övezet egységét, mérsékeljék a már felmerült biztonsági kockázatokat – és megakadályozzák, hogy a tagállamok hasonló kezdeményezéseket tegyenek a jövőben”.