Milák Kristóf vezetésével a magyarok az elődöntőben a 200 pillangón

Milák Kristóf, a 200 méteres pillangóúszás címvédője, a legjobb idővel jutott tovább a párizsi olimpiai előfutamokból. A harmadik előfutamban versenyzett, ahol már az első távnál vezetett, és végül 1:53,92-es idővel nyerte meg a futamát, ami idei legjobbja volt.

Milák a verseny során magabiztosan úszott, az első száz méteren 53,45-tel vezetett a svájci Ponti előtt, a második száz méteren pedig tovább növelte előnyét. A verseny után nem nyilatkozott az újságíróknak, egy fejcsóválással jelezte, hogy most sem kíván beszélni. Az elődöntőt a legjobb idővel várhatja, a második helyen a kanadai Ilya Harun áll.

A magyar úszók közül Márton Richárd is továbbjutott, ő a tizenhatodik idővel került be az elődöntőbe. Márton a negyedik előfutamban úszott, ahol a hazai közönség kedvence, Léon Marchand is versenyzett, aki 1:55,2-es időt ért el. Márton a verseny után elmondta, hogy célja a középdöntő volt, és délután még jobb teljesítményre készül.

Németh Nándor a negyedik legjobb idővel jutott tovább 100 gyorson, a szám világbajnoki bronzérmese úgy érzi, maradt még benne az esti elődöntőre.

„Jólesett a lelkemnek, hogy már most 48-on belüli időt sikerült úsznom, de délután azért ennél jobb kell. Úgy érzem, maradt is benne még néhány tized. Persze, nem azt mondom, hogy nem volt nehéz, viszont most egy olyan középdöntő jön, amit már mondogatok egy ideje, hogy mennyire kemény lesz” – értékelt a 24 éves úszó.

„Az első futamban vagyok, kell egy olyan időt úszni, hogy a többiek kicsit megijedjenek a másodikban. Bizakodó vagyok, mindent meg fogok tenni a döntőért”.

Jackl Vivien 1500 gyorson a hatodik helyen végzett a futamában, így nem jutott be a döntőbe. A 15 éves úszó a hetes pályán ugrott a medencébe, ideje pedig 16:31,25 lett, ez 25 másodperccel rosszabb, mint amivel nemrég megnyerte az Európa-bajnokságot.

„Másfél hónap alatt ez volt az ötödik 1500-am, őszintén, úgy jöttünk ide, hogy ez egy hatalmas élmény nekem, és nézzük meg, milyen ennyi ember előtt és ilyen mezőnyben úszni. Felnőttként ez volt az első komoly világversenyem, örülök, hogy itt lehettem és tapasztalatot tudtam gyűjteni” – értékelt a tatabányai lány.

„Nem úgy készültünk, hogy bármit is elérjek itt, hogy érmet szerezzek, vagy ilyesmi. Voltak latolgatások újságcikkekben, hogy éremesély így meg úgy, ez teher volt rajtam és tegnap realizáltam, hogy tudat alatt benne volt az egész úszásomban. Most tényleg az volt a lényeg, hogy kijussak még megnézzem, milyen a mezőny”.

Női 1500 méteren a négy előfutam nyolc legjobb versenyzője jutott tovább a szerda esti fináléba. A kedd esti programban 20.30-kor kezdődik a férfi 100 hát elődöntője, 20.44-kor pedig a férfi 200 pillangó.

Milák Kristóf korábbi edzője, Selmeci Attila, aki a tokiói olimpia befejezéséig dolgozott együtt az úszóval, bízik egykori tanítványa címvédésében. Selmeci szerint Milák nem úszta ki magát az előfutamban, és maradt még benne tartalék. A mesteredző úgy véli, Milák esélyes az olimpiai bajnoki címének megvédésére, és ebben legfeljebb Léon Marchand akadályozhatja meg. Selmeci szerint 1:51.50-1:52.00 közötti idővel meg lehet nyerni a döntőt, és Milák erre képes lehet.

(Borítókép: Milák Kristóf a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi 200 méteres pillangóúszásának előfutamában a Paris La Défense Arénában 2024. július 30-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)