Az új Deadpool-film a Marvel megmentője, már most milliókat hozott

Alig pár napja debütált a Deadpool és Rozsomák című új Marvel-film, és már most rekordot döntött a nyitóhétvégén, 205 millió dolláros bevétellel, ezzel minden idők nyolcadik legnagyobb nyitóhétvégéjét produkálva.

A Variety és a CNN információi szerint a film három nap alatt 205 millió dollárt hozott a kasszáknál, ami mintegy 76 milliárd forintnak felel meg, és ezzel minden idők legsikeresebb R-rated filmje lett a nyitóhétvégét tekintve. Az Egyesült Államokban a 17 év alatti nézők csak felnőtt kíséretében nézhetik meg a filmet, míg Magyarországon a 18 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába sorolták az alkotást.

A Deadpool és Rozsomák kritikusok és közönség által is magas értékelést kapott, ami különösen fontos a Marvel számára, hiszen a szuperhősfranchise az elmúlt időszakban több kudarcot is elszenvedett a mozikban. A film gyártási költsége és marketing kiadásai nagyjából 300 millió dollárt tesznek ki, de a globális bevételek már most 438,3 millió dollárnál járnak, így a Marvel számára kiugróan nyereséges alkotásnak ígérkezik.

Ryan Reynolds és Hugh Jackman közös filmje, amit Shawn Levy rendezett, megelőzte olyan alkotásokat, mint a Fekete Párduc, és csak kis mértékben maradt el a Jurassic World és a Bosszúállók sikerétől. A film 2024 legjobb nyitóhétvégéjét is magáénak tudhatja, megelőzve az Agymanók 2-t, amely 155 millió dolláros nyitóhétvégével és 1,5 milliárd dolláros összbevétellel az év legsikeresebb filmje volt.

A szakértők szerint a film sikerének egyik kulcsa a rengeteg poén, a cameo szereplők és a rejtett utalások, amelyek miatt a nézők már a nyitóhétvégén elárasztották a mozitermeket. Azonban a Deadpool és Rozsomák sikerét még további nagy várakozással övezett filmek, mint az Alien: Romulus, a Venom: Az utolsó menet, a Gladiátor 2, a Nosferatu, vagy a Joker: Két személyes téboly is kihívhatják az év folyamán.

A Deadpool & Rozsomák globális szinten is rekordot döntött az R-kategóriás filmek között, 233,3 millió dolláros nemzetközi nyitóhétvégével, összesen tehát már 438,3 millió dolláros bevételnél jár. Ez a siker különösen fontos a Marvel számára, tekintettel arra, hogy a tavalyi Marvelek című film csupán 47 millió dolláros bevételt hozott az első hétvégén az Egyesült Államokban, ami a Marvel filmes univerzum egyik leggyengébb nyitásának számított. Ryan Reynolds az Instagramon köszönte meg a rajongóknak a támogatást, és azt írta, a sikert „elég nehéz feldolgozni”.

A 10 legjobban debütáló film közül 6 jelenleg is a Marvel tulajdonában van, és a Deadpool & Rozsomák debütálása minden idők legjobb nyitóhétvégéi között szerepel, jelenleg a nyolcadik helyen áll egy hajszállal lemaradva a 2012-es Bosszúállóktól (207 millió dolláros bevétel) és éppen csak megelőzi a 2018-as Fekete Párduc című filmet (202 millió dollár). Annak ellenére, hogy eddig úgy látszott, hogy a franchise kifutóban van, a Deadpool nagy valószínűséggel meg tudja adni az esélyt egy újjáélesztéshez.

Továbbra is minden filmet a saját feltételei szerint kell vennünk, változó sikerességi küszöbökkel, különösen, mivel az MCU jövőre több filmmel is újjáépül a Bosszúállók-filmek várható visszatérése előtt – mondta Shawn Robbins, a Box Office Theory alapítója és tulajdonosa.

Tagadhatatlan, hogy a Deadpool és Rozsomák önmagában is hatalmas győzelmet aratott, egyedi stílusával a megrögzött Marvel-rajongókat és az alkalmi közönséget is egyaránt bevonzva – tette hozzá Robbins.