Vallottak a németek: Magyarország az új álomországuk?

Egyre több német érzi élhetetlennek hazáját, és Magyarországot választják új otthonuknak, ahol a továbbiakban életüket tervezik leélni. Egy berlini nő elkeseredett levelében a jó közbiztonságot emelte ki, mint Magyarország választásának egyik fő indokát.

A politikai helyzet változása miatt sok német már nem érzi jól magát Németországban, és ezért döntenek úgy, hogy Magyarországra költöznek. A Balaton térségében már húsz településen szerveződtek helyi német csoportok, és a Dunántúlon is egyre több német ajkú szakemberrel és szolgáltatóval találkozhatunk.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2019 és 2023 között 34,9 százalékkal nőtt a Magyarországra költöző németek száma. A megélhetési költségek jelentős mértékű alacsonyabbak, mint Berlinben, 46 százalékkal kevesebbet kell fizetniük, és a helyiek szívélyes fogadtatása is vonzóvá teszi az országot a németek számára. Évente körülbelül 22 ezer német dönt úgy, hogy Magyarországra költözik, és a tendencia továbbra is növekvő.

Irina, a Nius olvasója, személyes tapasztalatait osztotta meg egy levélben, amelyben leírja, hogy Magyarországon évek óta először érezhettek félelem nélkül az uszodában, és hogy itt a nők egyedül utazva sem kell féljenek. Megemlíti, hogy a gyerekek tiszteletteljesek az idősebbekkel szemben, és nem veszekednek állandóan. Irina szerint csak akkor észleli az ember, mennyit veszített, amikor hirtelen visszakapja azt.

Az elkeseredett berlini nő úgy véli, hogy Németországban már nem érdemes élni, legalábbis a németek számára nem. Azt is megjegyzi, hogy azok, akiket évek óta adóikból etettek és a háborútól, valamint az üldöztetéstől óvtak, most gyűlölik és tönkreteszik őket.

Irina szerint Magyarországon egy új, békés társadalom alakul ki, ahol késelések nélkül élnek együtt, és saját megélhetésüket keresik. Ez a gyakorlati multikulturalizmus ellentétben áll azzal, amit a németországi politikai vezetők próbálnak az emberekkel elhitetni. Irina véleménye szerint Budapestre érkező sok zsidó Európa-szerte Magyarországot tekinti utolsó bástyájuknak, ami őt boldoggá teszi.

Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet igazgatója szerint elsősorban a következő motivációk állnak a hazánkba költöző németek döntése mögött:

  • A közbiztonság; a statisztikák szerint negyedannyi bűncselekményt követnek el nálunk, mint Németországban.
  • Az olcsó megélhetési költségek.
  • Az ide költözők sokkal könnyebben tudnak saját lakáshoz jutni; ez Németországban már a felső középosztály számára is egyre nehezebb.

A növekvő érdeklődésre való tekintettel több cég és szakszolgálat – mint a Balaton Zeitung, a Budapester Zeitung, a sváb Neue Zeitung vagy a Sonntagsblatt – segíti az ide érkező németajkúak tájékozódását.