"Sajnos az idő legyőzött minket..." - Hrutka Róbert könnyfakasztó vallomása Tompos Kátya haláláról

Hrutka Róbert megindító gondolatokat fogalmazott meg Tompos Kátya elvesztéséről. A zeneszerző úgy véli, hogy a színésznő egyfajta híd volt az emberek között, mivel sokakat összehozott az, hogy drukkoltak a felépüléséért, majd a gyászidőszak egyaránt.

Tompos Kátya május 31-én hajnalban, hosszan tartó betegség következtében hunyt el 41 éves korában. A színésznő hat éve küzdött a gyilkos kórral, ami miatt gyógykezelésre volt szüksége. Kátyának jótékonyásgi koncertet és gyűjtést is szerveztek, rengetegen támogatták őt, az egész ország szorított a felépüléséért. Mészáros Lőrincék például 20 millió forintot adományoztak a felépülésére, de a kezelést már nem tudták elkezdeni.

Hrutka Róbert, aki közel állt hozzá és pályatársa is volt, megrázó részleteket osztott meg arról, hogyan viselte Tompos Kátya a legyengülését, és hogy a betegsége miatt keresztelkedett meg. Az Artisjus-díjas zenész hangsúlyozza, hogy fontos, mit hagyunk itt az emberiség számára. Úgy véli, ha teszünk valamit azért, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, akkor már megérte létezni, függetlenül vallástól, származástól, politikai nézetektől.

"Sokan kiálltak Kátya gyógyulásáért, együtt drukkoltunk neki, hiszem, hogy ennek a felé áradó szeretetnek gyógyító ereje volt. Ő lett a híd ember és ember között, ahol mindenki azt érezte, nemcsak őt, hanem önmagából is megmenthet egy darabot. Azt a darabot, ami képes küzdeni egy közös ügyért, képes kimutatni a szeretetét, képes valóra váltani a csodákat. Kátyánál sajnos az idő legyőzött minket, de mégis minden egyes perc és óra megérte, ami érte történt" - fogalmazott Hrutka a Best podcastjében.