Főpolgármester-választás: már holnap elkezdődik a szavazatok újraszámlálása

A Nemzeti Választási Bizottság határozata értelmében holnaptól kezdődik meg a főpolgármester-választáson leadott szavazatok újraszámlálása, 13 igen és 1 nem szavazat mellett döntöttek a bizottsági tagok a Telex beszámolója szerint.

A szavazatokat július 9. és 11-e között fogják újraszámolni, és az újraszámolás a tervek szerint sajtónyilvános lesz, valamint nemzetközi megfigyelők is részt vehetnek rajta.

Az újraszámolás nem az NVI épületében történik, mivel ez logisztikailag kivitelezhetetlen lenne, ezért a helyi választási irodák bevonásával összesen 23 helyszínen kerül sor a szavazatok újraszámlálására.

A háromnapos számolást követően, egy péntek reggeli ülésen, 9 órakor fogják hivatalosan is megállapítani a főpolgármester-választás jogerős, végleges eredményét.