Filmbe illő akció Brüsszelben: készpénzt és drogot foglalt le a rendőrség

Csaknem három kilogramm kábítószert, 93 ezer eurót, nyolc lőfegyvert foglaltak le és 131 embert állítottak elő egy Brüsszelben, a Gare de Midi pályaudvar környékén végrehajtott rendőrségi művelet során. Az akció három hónapon át tartott, és a kábítószer-kereskedő hálózatok felszámolására irányult.

A Saint-Gilles kerületben zajló akció célja a kábítószer-fogyasztás és -értékesítés, valamint a verekedések és járműlopások megelőzése volt. A rendőrségi művelet több kerület rendőrőrseinek összefogásával valósult meg, és az előállítottak között 14 kiskorú is volt. Öt fiatalkorút már a bíróság elé is állítottak, 29 új aktát nyitottak, és 17 nyomozást rendeltek el.

A brüsszeli kerületi vizsgálóbírók eddig 36 gyanúsított ellen adtak ki elfogatóparancsot különböző bűncselekmények, többek között rendbontás, emberrablás, fenyegetés, gyilkosság és gyilkossági kísérlet, erőszakos rablás, pénzmosás, valamint kábítószer birtoklása és értékesítése miatt. Az ügyészség további 22 embert beidézett, a brüsszeli büntetőbíróság pedig 16 ítéletet hozott, amelyek próbaidős büntetéstől három évig terjedő börtönbüntetésig változnak. A bíróság az év végéig további hat ügyet tárgyal.

A rendőrség szerint az intézkedések hatására jelentősen csökkent a kábítószer-kereskedelem és a fogyasztás, valamint az utcán tapasztalt "folyamatos kellemetlenségek" a kerületben. Ezzel párhuzamosan a belga pénzügyminisztérium kampányt indított, hogy a lakosság költse el a nála lévő aprópénzt, mivel a boltokban egyre nehezebb visszaadni. Belgiumban több mint 4,2 milliárd pénzérme van forgalomban, amelyek értéke meghaladja az másfél milliárd eurót, és becslések szerint 200 millió érme heverhet az otthonokban, zsebekben vagy pénztárcák mélyén elfeledve. A pénzügyminisztérium szerint, ha a nem használt érmék csupán két százaléka visszakerül a forgalomba, évente máris ötmillió eurót lehet megspórolni a pénzverési költségeken.

Romló közbiztonság

A La Libre Belgique szerint a Saint-Gilles kerületet a hatóságok a kábítószer-kereskedelem egyik kiemelkedő helyszíneként azonosították. A Gare de Midi pályaudvaron évente több mint 3500 bűncselekményt követnek el, naponta átlagosan tízet. A közbiztonság romlása mellett egyre gyakoribbak az utasok elleni támadások, a lakosság megfélemlítése, az autórongálás és autólopás.

A rablások, késelések, verekedések és utcai zaklatások is elszaporodtak. Az elmúlt másfél évben több mint 150 fegyveres rablást jegyeztek fel, és 2022-ben, valamint 2023-ban összesen 57 késes támadást, 25 pisztollyal, négy gázspray-vel, három tapétavágó késsel, három baseballütővel, két elektromos sokkolóval, valamint feszítővassal és törött italosüveggel végrehajtott támadást regisztráltak.

Június végén két ember életét vesztette, és három másik súlyosan megsebesült egy lövöldözésben, amelyet robogóval közlekedő támadók követtek el egy kávézó ellen. Belgiumban évek óta növekszik a fegyveres erőszakos cselekmények száma, amit a hatóságok a kábítószer-kereskedő hálózatok közötti rivalizáláshoz és leszámolásokhoz kötnek. Az érmék felhalmozása miatt a minisztérium szerint többletköltségek is keletkeznek, mivel újakat kell verni, ami pénzbe kerül és felesleges káros gázkibocsátással is jár. Az érméket jótékonysági szervezetek gyűjtik, de bankokban is be lehet őket váltani.