Babos Tímea és Nadja Kicsenok bejutottak a Wimbledon negyeddöntőjébe

Babos Tímea és páros partnere, Nadja Kicsenok bejutottak a wimbledoni teniszbajnokság negyeddöntőjébe, miután két szettben legyőzték a 15. kiemelt Muhammad, Sutijadi amerikai, indonéz párost.

A vasárnapi játéknapon Babos és Kicsenok második fordulós mérkőzését többször is félbeszakította az eső, így az eredetileg délelőttre tervezett találkozót csak kora este tudták befejezni. A Melichar-Martinez, Perez páros elleni mérkőzés több mint két órás csúszással kezdődött, és három alkalommal is szüneteltetni kellett az időjárás miatt.

Hétfőn azonban már kedvezőbbek voltak a körülmények, így Babos és Kicsenok zavartalanul léphettek pályára a Muhammad, Sutijadi kettős ellen. Az első szettben 6:5-nél Babosék brékelték Muhammad szerváját, ezzel megnyerve a szettet. A második szettben is folytatódott a magyar, ukrán duó dominanciája, 2:2 után három gémet nyerve meggyőzően zárták le a mérkőzést.

A következő körben, a negyeddöntőben Babos és Kicsenok az amerikai Dolehide, Krawczyk párossal mérkőznek meg, akik a hetedik helyen kiemeltek. Babos Tímea korábban már kétszer, 2014-ben és 2016-ban női párosban, valamint 2015-ben vegyes párosban is döntőt játszott a londoni Grand Slam-tornán.

Babos Tímea a második forduló után elmondta, hogy jól működik a közös játék Kicsenokkal, akivel bár régóta ismerik egymást, de most először párosodtak össze egy versenyen. A mérkőzés után Babos felszabadultan nyilatkozott, és mint mondta, hosszú idő után végre újra élvezi a párost.

Magamtól ezt nem is tudtam volna, hogy ez már a hatodik negyeddöntőm lesz Wimbledonban, de nagyon örülök, mivel régóta nem jártam nyolc között Grand Slam tornán. Nem érzem annyira, hogy könnyű meccs lett volna, nekik volt hamarabb bréklabdájuk Kicsenok szervgémjében, de végül hoztuk a szervánkat, aztán a másik oldalon a gyengébbik adogatott, parádés gémet játszottunk, és az ellenfél nem tudott mit kezdeni velünk – kezdte értékelését Babos Tímea, hozzátéve, hogy pozitívumként éli meg, hogy az ő szervájánál egyáltalán nem jutottak el fogadóelőnyig, és amikor kellett, mindig ők nyerték a kulcspontokat.

Babos, aki eddigi öt negyeddöntőjéből négyet megnyert Wimbledonban, magabiztosan tekint a következő megmérettetésre, és úgy véli, képesek még bravúrra. "Az lesz a kulcsa, hogy mi a saját játékunkat játsszuk, és szerintem ez bárki ellen működhet" – folytatta Babos, majd hozzátette, nagyon boldog, mivel hosszú idő után talált egy páros partnert, akivel jó a kommunikáció, egyszerűen, könnyen működnek együtt, így újra élvezi a páros játékot.

Most úgy érzem, fordult a kocka, mosolyogva tudok újra játszani a pályán – zárta Babos.

Eredmény, női páros, nyolcaddöntő

  • Babos Tímea, Nadja Kicsenok (magyar, ukrán)–Asia Muhammad, Aldila Sutjiadi (amerikai, indonéz, 15.) 7:5, 6:3