Aurelio őszintén szeretne beszélni lányának a múltjáról

Aurelio Caversaccio, a valóságshow-hős, aki nemrég szabadult a börtönből, őszintén szeretne majd beszélni lányának a múltjáról, beleértve a börtönben töltött időszakot és korábbi tévés viselkedését.

Mint mondta, sok dolog van, amit szégyell, de semmit sem bán. Lassan egy hónapja már, hogy kiszabadult a börtönből az emberrablás miatt elítélt Aurelio Caversaccio. A valóságshow-hős a Borsnak arról mesélt, teljesen megváltozott az élete, sőt stílusa is szabadulása óta.

Aki bement, az egy beképzelt, öntelt, vicces, de egyben bicskanyitogató figura volt. Nem bánom, hogy ilyen voltam, az is én voltam. Én mindig önmagamat adtam, amióta az eszemet tudom, sosem mutattam mást. Kivéve amikor jöttek az ilyen ego tripjeim. Az az Aurelio, aki kijött, ugyanolyan humoros, ugyanolyan magabiztos, csak néha már magában tartja a véleményét. Mert már soha többé nem szeretnék olyat mondani, amit utána megbánok – kezdte a férfi, nem is tagadva, főleg gyermeke születése változtatta meg őt.

„Komolyabb ember lettem és ezt a komolyságot megfejelte még az, hogy édesapa lettem! Most már oda kell figyelnem arra is, hogy van egy lányom. Mert véletlenül sem szeretném azt, hogy az én felelőtlen kijelentéseim, vagy tetteim miatt ő bárhol, bármikor hátrányba kerüljön!”

Az egykori VV-győztes sok mindent szégyell, de mint hangsúlyozta, semmit sem bán. Épp ezért úgy tervezi, őszinte lesz majd Szofival, és beavatja lányát múltja nem túl fényes időszakaiba is.

„Mikor a lányom nagyobb lesz, akkor őszintén, az édesanyjával együtt el fogom neki mondani, hogy régen, fiatalon, nagyon sokat hibáztam és emiatt börtönben is voltam. Azt is elmondom majd neki, hogy miért ültem. Tettem valamit, amiért vállaltam is a felelősséget és leültem a büntetést!” – magyarázta Aurelio, de mint kiderült, van, amit jobban röstell a rács mögé kerülésnél is.

„Szerintem ezt nem lesz majd olyan bonyolult elmagyarázni neki, mint azt, hogy 2014-ben indokolatlanul a legnemesebb szervemet tekergettem a tévében. Azt nagyobb ugródeszka lesz elmondani. Hogy figyelj, itt éppen azt gondoltam, hogy amikor az ükapád azt mondta nekem, hogy ne szégyelld, amid van, akkor én azt kicsit félreértettem. Ezt a helikopterezést kicsit nehezebb lesz bevállalni!”