A légszennyezés hatása a mesterséges megtermékenyítésre

Egy friss kutatás rávilágított arra, hogy a légszennyezés jelentősen csökkentheti az élve születés esélyét azoknál, akik mesterséges megtermékenyítés útján próbálnak gyermeket vállalni.

A légszennyezettség káros hatásai közismertek, de most először vizsgálták meg, hogy ezek a hatások hogyan befolyásolják a mesterséges megtermékenyítés (IVF) eredményességét. A The Guardian beszámolója szerint a kutatók arra jutottak, hogy a légszennyezés csökkentheti az élve születés esélyét az IVF segítségével teherbe esett nőknél.

A légszennyezés veszélyei az emberi egészségre már jól dokumentáltak, többek között szív- és érrendszeri problémákhoz, légúti megbetegedésekhez és halálozáshoz vezethetnek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2019-ben 6,7 millió ember halálát okozta a légszennyezés. Emellett a mikroszkopikus koromrészecskékről kimutatták, hogy a véráram útján a petefészekbe és a méhlepénybe is eljuthatnak, növelve ezzel a szívbetegségek, a gyomorrák, de akár még a demencia kockázatát is, és még az intelligencia csökkenésével is összefüggésbe hozhatók.

A kutatás során a perthi IVF-kezeléseket elemezték nyolc éven keresztül, összesen 1836 embertől származó 3659 embriót vizsgálva. Az összesített élve születések aránya átültetésenként körülbelül 28 százalék volt. A kutatók különös figyelmet fordítottak a PM10 részecskék, azaz a 10 mikrométernél kisebb átmérőjű részecskék szintjének és az embriók fejlődésének összefüggésére. Megállapították, hogy a magas légszennyezettségi szint 38 százalékkal csökkenti az élve születés esélyét a legalacsonyabb szintű kitettséghez képest.

Sebastian Leathersich, a tanulmány egyik szerzője szerint a légszennyezés negatívan befolyásolhatja a petesejtek minőségét, ami eddig nem volt számottevően figyelembe vett tényező a reprodukciós szakemberek körében. A kutatócsoport a jövőben közvetlenül kívánja tanulmányozni a sejteket, hogy tisztázzák, miért van káros hatással rájuk a légszennyezés. Korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy a mikroszkopikus részecskék károsíthatják a DNS-t és gyulladást okozhatnak a szövetekben.

"A szennyezés az emberi egészség szinte minden aspektusára káros, és nem meglepő számomra, hogy a reproduktív egészségre is hatással van. Remélem, hogy ezek az eredmények segítenek rávilágítani a helyzet sürgősségére" - mondta Leathersich.