Hat órás késéssel indult, de sokan lemaradtak a Wizz Air Lárnakai járatáról

Több alkalommal módosított indulási idő után hat órás csúszással, de végül elindult a Wizz Air Lárnakába tartó járata, azonban a változások miatt több utas nem érte el a gépet.

A Wizz Air hétfő esti járata, amely Ferihegyről indult volna Lárnakába, eredetileg 16:15-kor kellett volna felszállnia, de az utasok már két órával a tervezett indulás előtt tudomást szereztek arról, hogy a gép csak 17:45-kor indul. A check-in időpontja azonban nem változott, így mindenki 17:30-ig felszállt a gépre, amely aztán további három és fél órán keresztül mozdulatlan maradt. Végül az utasoknak közölték, hogy az "időjárási körülmények" és a személyzet munkaidejének lejárta miatt nem indulhatnak el, és leszállásra kényszerültek.

Az utasokat tájékoztatták, hogy a következő lehetséges indulási időpont 23:10 lesz, és kárpótlásként 3 ezer forint értékű kupont kaptak, amit egy 21 órakor bezáró, már kifosztott állapotban lévő reptéri büfében lehetett felhasználni, mindössze 13 perc alatt. Mivel Ciprus nem része a schengeni övezetnek, nem mindenki tudta a kupont felhasználni, mivel nem engedték ki őket az útlevél ellenőrzésen.

A helyzet tovább bonyolódott, amikor 21:30-kor váratlanul 21:50-re módosították az indulási időpontot, amit csak kevesen vettek észre. Az információs pultnál azt mondták az utasoknak, hogy valószínűleg téves az információ, és a gép nem indulhat el. Az étteremnél pedig nem hallatszott az utolsó felszólítás. Az Utazómajom olvasójának beszámolója szerint ő és párja a büféből rohanva, utolsóként szálltak fel a gépre, miközben a többi utas még az étkezésben volt. A gép végül 22:10-kor, nagy üdvrivalgás és taps közepette felszállt, de a Wizz Air sem e-mailben, sem sms-ben nem értesítette az utasokat az időpontváltozásról, így azok, akik a korábbi 23:10-es indulásra számítottak, lemaradtak a járatról.

Ferihegyen egyébként volt gond bőven hétfőn, az Air France egyik gépét készenlétben fogadták aznap.