14 év börtönt kértek a győri nőt ablakon kilökött férfira

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 33 éves férfi ellen, aki a vád szerint tavaly márciusban megölte élettársát, akit a győri lakásuk ablakából lökött ki.

Gál Katalin, a főügyészség szóvivője elmondta, hogy a vádlottat emberölés miatt állítják bíróság elé, és a vád szerint a férfi a győri panelház tizedik emeletéről lökte ki a kétgyermekes élettársát. A vádlott büntetett előéletű, és a bűncselekmény elkövetésekor a lakásban hatan éltek, köztük a férfi édesanyja és unokája is.

A vádhatóság 14 év szabadságvesztést és 10 év közügyektől eltiltást kért a vádlottra, amennyiben beismerő vallomást tesz az előkészítő ülésen. A férfi azonban tagadja a bűnösségét, és azt állítja, hogy élettársa öngyilkos lett.

A vádirat részletei szerint a kapcsolatuk márciusra megromlott, és a férfi új kapcsolata miatt gyakran veszekedtek. A tragédia napján egy ilyen veszekedés után a férfi a síró nőt megragadta és kilógatta az ablakon, aki ezután nem tudott visszamászni, és a tizedik emeletről a halálba zuhant.

A vádlott és a sértett 2023 márciusában, reggel ismét összevesztek, dulakodtak, majd a terhelt kijött a szobájukból. A sértett sírni kezdett, és az ablakot is kinyitotta, amit az egyik otthon lévő családtag észrevett, és szólt is a terheltnek. A férfi visszament a szobába, üvölteni kezdett a sértettel, majd megragadta és kilógatta az ablakon. A nő küzdött, megpróbált visszamászni, de ez nem sikerült neki, és a tizedik emeltről lezuhant. A sértett a zuhanás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.