A Rubik-kocka lesz a sláger a százezres fesztiválon

Július 4-én veszi kezdetét a hagyományos Zsolnay fényfesztivál Pécs több mint 30 pontján, ahol a nemzetközi fényfestő verseny középpontjában a Rubik-féle bűvös kocka áll majd.

A tavalyi évben a fesztivál több mint százezer látogatót vonzott, és idén is a Zsolnay Light Art Video Mapping Verseny ígérkezik a legnagyobb attrakciónak, ahol öt alkotás kerül bemutatásra a pécsi székesegyház homlokzatán, a Rubik Ernő által tervezett bűvös kocka témájában. A verseny résztvevőit idén nem pályázaton, hanem meghívásos alapon választották ki, köztük egy magyar, egy angol, egy spanyol, egy dél-amerikai és egy német alkotó található, és a győztest a közönség szavazatai alapján hirdetik ki.

A fesztivál újítása, hogy az alkotásokat mind a négy nap esténként félórás blokkokban ismétlik, az eredményhirdetés pedig július 7-én, vasárnap 22 órakor lesz, amit az előző évek alkotásainak válogatása és a Jónás Könyve című ikonikus mapping mű követ.

Ingyenes gyönyörködés

A fényfestő versenyen kívül a Fény Útja installáció- és épületfestő-sorozat is várja majd a látogatókat, amely 19 állomásból áll és a teljes belvároson áthalad. Az útvonalon a mesterséges intelligencia is részt vesz egy kiállítótér fénnyel való átformálásában, és egy másik alkotás a tűz mint ősi elem jelenkori szerepét vizsgálja a kiterjesztett valóságon keresztül.

A Kodály Központban lézerkoreográfiát, a belvárosi bevásárlóközpontban egy 100 négyzetméteres LED-falon virtuális fantáziavilágot, míg a Balokány Ligetben elvarázsolt fényerdőt csodálhatnak meg a látogatók. Napközben pedig színes utcaszínházi és újcirkuszi produkciókkal szórakoztatják a közönséget többek között argentin, ausztrál, katalán, izraeli, cseh és magyar előadóművészek.

A Zsolnay Fényfesztivál programjai és a Fény Útja látványosságai ingyenesen látogathatók, míg a zárt terekben lévő installációkhoz karszalag vásárlása szükséges.