Heves zivatarok és jégeső várható több megyében, hőségriadó is érvényben

A HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint hétfőn több magyarországi megyében is heves zivatarokra és jégesőre kell számítani, emiatt több helyen másodfokú figyelmeztetést adtak ki, miközben hőségriadó is érvényben van.

A HungaroMet Zrt. által kiadott veszélyjelzés szerint Vas, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, ahol a villámlások mellett a szél és a jégeső is kockázatot jelent.

Ezen megyékben másodfokú, azaz narancs figyelmeztetést adtak ki. Az ország többi részén, Csongrád-Csanád és Békés megye kivételével, elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hétfő éjfélig a zivatarok veszélye miatt.

Csongrád-Csanád és Békés megyében a magas középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben, ahol a középhőmérséklet meghaladhatja a 27 Celsius-fokot.

A zivatarok valószínűsége vasárnap estétől nő, kezdetben a Dunántúl északi részén, majd a középső országrészben és a főváros térségében, éjféltől pedig az ország északi, északkeleti harmadában és az Észak-Alföldön. A zivatarokat intenzív csapadék, viharos szél és néhol jégeső kísérheti.

Hétfőn a déli óráktól a Nyugat- és Délnyugat-Dunántúlon, valamint északkeleten és az Észak-Alföldön válnak kedvezővé a feltételek a zivatarok kialakulásához, és néhol heves zivatar is előfordulhat. Az ország többi részén kisebb eséllyel alakulnak ki zivatarok.

A hevesebb viharokat óránkénti 90-100 kilométeresnél is erősebb széllökések, jégeső és intenzív csapadék kísérheti. Hétfő éjszaka első felében még előfordulhatnak zivatarok, amelyek lecsengése csak hajnaltól várható.

A hőmérséklet visszaesik, szerdán már 30 Celsius-fok alatti csúcshőmérséklet várható, a keleti országrészben pedig tartósan borult maradhat az ég. Majd ismét melegedés kezdődik, sok napsütés mellett a hét végére visszatér a kánikula.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras