A toastkenyér története
A toastkenyér egy rendkívül praktikus kenyérfajta, amelyet csak be kell dobni a kenyérpirítóba, és máris élvezhetjük a frissen pirított ízét.
A mai toastkenyér elődjét az ókori Egyiptomban fedezték fel, ahol rájöttek, hogy ha a kenyeret szeletekre vágják és megpirítják, akkor tovább marad fogyasztható. Az ókorban a tűz körül pirították meg a kenyeret, hogy tartósabb legyen, hasonlóan a mai szalonnasütéshez.
A modern pirított kenyér elődjére egészen az 1800-as évekig kellett várni. Alan MacMasters skót feltaláló 1893-ban alkotta meg az első szerkezetet, amelynek azonban gyorsan megolvadtak a fűtőszálai és fel is gyulladt. 1905-ben két chicagói feltaláló egy biztonságosabb szerkezetet állított össze, de ezek még csak a szelet egyik oldalát pirították meg. 1919-ben megjelent az első időzítéses, 1920-ban pedig a maihoz hasonló, rekeszes kenyérpirító, mely már ki is lőtte az elkészült szeletet.
A pékek kezdetben nem hittek az előre szeletelt kenyérben, attól tartva, hogy a kenyér tönkremegy még az eladás előtt, és nem lesz sikeres a vevők körében. Otto Frederick Rohwedder 1912-ben mutatta be az automatikus kenyérszeletelőjét, de az első masina leégett, és a tervei is megsemmisültek. Rohwedder nem adta fel, és 1927-ben újra megépítette a gépet, amely eleinte szegekkel próbálta összetartani a kenyeret, de ez nem vált be. Az új szerkezet a vágás után viaszpapírba csomagolta a szeleteket, és 1928-ban került piacra az első toast kenyér, ami később hatalmas siker lett. 1933-ra a pékségek már több előre szeletelt kenyeret adtak el, mint a hagyományosat.