Lélegzésre kijelölt helyet adtak át a Gellérthegyen

Bubla Éva művészeti projektje, a Lélegzésre kijelölt hely, a légszennyezettség problémájára és a városi zöldterületek jelentőségére hívja fel a figyelmet a Gellérthegyen.

A projekt előzményei 2019-re nyúlnak vissza, amikor Bubla Éva Indonéziában, egy művészeti rezidenciaprogram keretében mutatta be az első verziót, amelyet saját tapasztalatai ihlettek. Yogyakartában szembesült a városi légszennyezettség súlyos következményeivel, és ezt a tapasztalatot használta fel a művészeti projektjéhez.

Az indonéziai debütálás után a projekt 2023-ban a Placcc Fesztivál alkalmával került bemutatásra Budapesten, ahol a pesti alsó rakparton és a Nyugati téren is látható volt. Az eredetihez képest nagyobb méretű, mobil installáció a légszennyezett városi környezetben nyújtott egyfajta menedéket a friss levegőre vágyóknak.

Idén Bubla Éva újraalkotta és továbbfejlesztette a projektet, ezúttal egy építész és egy statikus bevonásával, így létrejött egy tartós, biztonságos és jól használható építmény. A Gellérthegyen felállított kabin a korábbi installációkhoz képest újításokat hozott, hiszen itt nem a növényeket, hanem az embereket veszi körül a természetes anyagokból készült szerkezet.

A Gellérthegy választása nem véletlen, hiszen a területet a város tüdejének is tekinthetjük, ahol két évvel ezelőtt még a levegő minőségét is vizsgálták a Placc fesztivál keretében. A Verejték utca felől megközelítve a tisztást, az építmény már messziről felhívja magára a figyelmet, és többet nyújt, mint egy egyszerű pihenőhely: egy hanginstalláció is segíti a látogatókat a meditatív állapot elérésében.

Az installáció a PLACCC Extra / Térfoglalás eseménysorozat részeként valósult meg, és augusztus közepéig látogatható.