Rumen Radev távol marad a NATO júliusi csúcstalálkozójától

Nem vesz részt a NATO júliusi csúcstalálkozóján Rumen Radev bolgár államfő, mivel nem ért egyet a szófiai kormány Ukrajna-politikájával, ezt a bolgár elnöki hivatal jelentette be csütörtökön.

Radev elutasította a kormány felkérését, hogy vezesse a bolgár delegációt a washingtoni csúcstalálkozón, mivel állítása szerint nem egyeztettek vele a képviselendő álláspontot az ukrajnai háborúval kapcsolatban. A kormány szerdán fogadta el azt a keretdokumentumot, amely meghatározza Szófia álláspontját a július 9-én kezdődő találkozóra.

Az elnöki hivatal hangsúlyozta, hogy Radev már a háború első napjától kezdve határozottan elítéli Oroszország agresszióját. Az államfő, akit az ellenzék oroszbarátnak tart, korábban kijelentette, hogy nem látja a katonai megoldást az ukrajnai konfliktus lezárására, és többször is bírálta a bolgár kormányt amiatt, hogy katonai segítséget nyújt Kijevnek.

A NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg közelmúltbeli nyilatkozatában kijelentette, hogy az orosz csapatok nem képesek nagy áttörésre az ukrajnai harctéren, és Kijev az elfoglalt területeken végrehajtott csapásaival súlyos veszteségeket okoz az oroszoknak. Stoltenberg szerint a NATO-szövetségeseknek nincs okuk azt hinni, hogy Oroszországnak megvan a képessége és ereje ahhoz, hogy egy nagyobb áttörést érjen el, de valószínűleg tovább nyomulnak előre és légicsapásokat hajtanak majd végre. A NATO főtitkára hozzátette, hogy az ukrán hadsereg nemcsak a frontot képes tartani, hanem jelentős károkat is képes okozni az oroszoknak, mind a védelmi harcokban, mind pedig az Oroszország területén lévő célpontok eltalálásával.